Sokan azért nem tudnak többet elfogadni az Úrtól, mert úgy gondolják, a „hit” azt jelenti, Isten válaszol arra, amit ők tesznek. Ez a megfelelés, és teljesítés terhét teszi az emberre. Egy darabig motiválva érzi magát, ezt gondolva: egyszer tökéletes leszek, és megteszem mindezeket a dolgokat, és akkor Isten meggyógyít engem. De azt a mértéket senki nem üti meg. Senki sem elég jó ahhoz, hogy Istent cselekvésre késztesse. A hit sem készteti cselekvésre Istent. Nem Ő futott zsákutcába. Nem Ő az, akinek mozdulnia kell. A hit nem arra való, hogy Istent megmozdítsuk.
A Biblia az ilyen „hitet” cselekedeteknek és törvényességnek nevezi. Tettekkel próbáljuk rávenni Istent, hogy tegyen valamit. Ezek a test cselekedetei! Olvashatod az Igét és megvallhatod, imádkozhatsz, felkelhetsz a betegágyadból, eljátszhatod, hogy meggyógyultál, és eldobhatod a gyógyszereidet, de a tetteiddel nem tudod Istent rávenni, hogy meggyógyítson. Sőt, a cselekedetek, és a törvényesség csak megakadályozzák, hogy az Isten által ajándékozott dolgok fizikailag is megmutatkozzanak. Miért? Mert Istent nem lehet kényszeríteni semmire. Istentől minden csak kegyelemből, hit által jöhet!
A hit egyszerűen pozitív válaszunk arra, amit Isten kegyelem által már odaadott. Ha „hitnek” nevezünk bármi mást, mint az igenlő választ Isten kegyelmére, akkor az nem igazi hit. A hit nem Istent készteti arra, hogy reagáljon ránk. Az igazi hit a mi válaszunk arra, amit Isten már megtett kegyelemből.
A hit csak birtokba veszi azt, amit Isten kegyelméből már odaadott. Ha azzal próbálkozunk, hogy Istent, valamit új megtételére vegyük rá, akkor az nem hit. Az igazi hit csak elfogadja – kinyújtja kezét és átveszi –, amit Isten már elvégzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése