Én egy úttörő pünkösdi misszionáriustól hallottam ezt az esetet.Az egyik szomszédos törzs elrabolt egy kislányt abból a törzsből, ahol ő misszionárius volt. A lány törzsébe tartozó emberek tudták, hogy ha nem kapják vissza őt sötétedés előtt, sohasem fogják már látni.
Így a misszionárius és egy bennszülött tolmács útra keltek a dzsungelen keresztül az emberrablók falujába. Mindenféle ajándéktárgyat vittek magukkal és alkudoztak a törzsfőnökkel a lány visszaadásáról, közben azonban éjszaka lett.
Mivel éjszaka nem tudtak haladni a dzsungelben, kénytelenek voltak az emberrablók falujában maradni. A földön aludtak egy nádfedeles kunyhóban. Másnap dobok ébresztették őket.
A tolmács azt mondta: a dobok azt jelentik, hogy meg fogják ölni őket. A törzsfőnök úgy döntött, hogy megtartja mind az ajándéktárgyakat mind a lányt. Aztán hallották amint az ellenséges bennszülöttek jönnek értük.
A misszionárius és a tolmács letérdelt, imádkoztak és átadták magukat Istennek. Majd a misszionárius azt mondta: „Ne várjuk meg őket. Menjünk ki. Én megyek előre.”
Csukott szemmel kilépett és várt. Az eltelt pár perc örökkévalóságnak tűnt a számára. Egy suhintással le tudták volna vágni a fejét. Ehelyett azonban jajgatást és nyögéseket hallott.
Amikor odanézett, a bennszülöttek valamennyien arccal a földön voltak. „Ezek ‘isten’-nek nevez-nek téged” — mondta a tolmács. „Azt mondják, hogy amikor kiléptél, két óriás is kilépett veled fehér ruhában, a kezükben hatalmas kard volt.”
Megvallás: Isten az Ő angyalainak parancsolt felőlem, hogy őrizzenek engem minden utamon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése