2016. október 9., vasárnap

Isten asztaláról-Varga László

"Foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének a szolgálója lett. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná bélpoklosságából." 2Királyok 5,2-3.


Ez a történet egyike az Ószövetség legkedvesebb és legjellemzőbb történeteinek, feltétlenül el kell olvasni. Röviden: Naamán, Damaszkusz hadvezére leprás lesz. Izráeli rabszolgaleánykája naiv, de lelkes hitével Elizeus prófétához utasítja, s a hadvezér megfogadja a szavát. Elizeus csak kiüzen neki: fürödjön meg hétszer a Jordánban, és megtisztul. Ő haraggal, de megteszi, és meggyógyul, Jáhve híve lesz, egy zsák földet kér, hogy ha hivatalában kénytelen letérdelni a bálvány előtt, arra térdelhessen. Isten a rabszolga kislány naiv hitét felhasználta arra, hogy idegenben is boldog legyen, és másokat is azzá tudjon tenni. A zsidó király nem tudta elképzelni, hogy az ő saját vallásának ereje ilyen csodára lenne képes. A hadvezér felháborodott, hogy olyan keveset kérnek tőle gyógyulásához. Nagy áldozatokat szívesen hozott volna, de nehezen érti, hogy neki csak hinnie kell. Isten, aki anynyira tiltja a bálvány szolgálatát, megengedte, hogy ha a hadvezért hivatala kényszeríti, letérdelhessen azelőtt. A történet minden egyes eleme művészi tökéllyel mutatja be a mi korunk legidőszerűbb kérdéseit és azok megoldását. Mindnyájan megtalálhatjuk benne saját lelki arcunk tükörképét. 
Jó Istenem, csodálatos az, hogy egy több ezer éves meseszerű történetben saját korunk és saját magunk kérdéseire is feleletet tudsz adni. Add, hogy ne tegyek úgy, mint Naamán első felháborodásában, hogy túl egyszerűnek találva utasításodat, eldobjam a gyógyulás csodás lehetőségét! Hallgassak egyházam tanítására akkor is, ha sokszor a saját hívei sem értékelik eléggé; és amikor nyomorúságom reménytelenné tesz, forduljak hozzád, és ajándékképpen fogadjam el lelkem és életem gyógyulását. Az én gyenge, sokszor bizonytalan hitemet tedd alkalmassá arra, hogy mások is megtaláljanak Téged, és békességet, üdvösséget nyerjenek általa! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése