2016. november 22., kedd

Varga László: Isten asztaláról

   "Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt... tanítására várnak a szigetek."
     Ézsaiás 42,1-4



A próféta a Messiásról beszél. Kijelentést kapott róla, azt foglalja írásba. Maga se látja tisztán az arcát. Csak a munkájáról tud vallani. De azt világosan látja, hogy Isten szeretete lakik majd benne. Ezen a helyen három vonását mutatja meg: Nem lesz benne semmi idegen, semmi rossz, mindenben Isten akaratát fogja megvalósítani, azért gyönyörködhet benne az Atya. Törvényt fog hirdetni, nemcsak a zsidó népnek, a föld minden népének. Még a távoli szigeteken is csak akkor lesz rend és békesség, amikor megismerik az ő törvényét. Mindezt hangoskodás nélkül, csendben, teljes szeretettel fogja végrehajtani. Megértéssel fordul majd a gyengék, a megtörtek felé, és akikben már csak pislákol az élet öröme, mind hozzá fordulhatnak. Majdnem ötszáz év kellett ahhoz, hogy ez a prófécia valóra váljék. De Jézus és tanítványai teljes joggal hivatkoznak rá. Ötszáz év múltán csodálatosan beteljesedett, kétezer-ötszáz évvel később pedig mi is gyönyörködhetünk benne, és vallhatjuk: igaz, ma is Őrá várunk, hogy pislákoló mécsesünkre életet leheljen az örökkön élő Messiás.
Köszönöm, Uram, ezt a szép tanítást. Csodálatos az, hogy ma is gyönyörködhetem benne, megérthetem és igaznak vallhatom a kétezer-ötszáz évvel ezelőtti szép versbe foglalt próféciát. Tudom, ez azért van, mert hozzám is Te szólsz általa, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz vagy. A faekével kínlódó, báránnyal áldozó héberhez ugyanazzal a szeretettel fordultál, mint hozzám, aki az atomok és gének problémáin tépelődöm. Ő ugyanúgy várta szabadító Messiását Babilon nyilainak árnyékában, mint én az atombomba félelmében. Csak az eszközeink változtak, mi ugyanolyan bűnösek, gyengék, védtelenek és kiszolgáltatottak maradtunk. De a Messiás is ugyanaz, s én boldog vagyok, hogy engem is megváltott. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése