2016. november 21., hétfő

Reggeli dicséret-A megváltás


,,És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.,,János evangéliuma 12:32

Jézus Krisztus nem csak a halála tényét, hanem annak módját is előre megmondta a tanítványainak: fel fogják emelni a földről, azaz keresztre fogják feszíteni.

Ez a kivégzési mód lassú és fájdalmas halált volt hivatva okozni, és egyúttal elrettentésül szolgálni azok számára, akik a tanúi voltak.

Jézus szavai szerint azonban az Ő halála más lesz, mint a többi keresztrefeszítés. Másként hat majd mindazokra, akik felismerik, hogy ez esetben ki e gyötrelmes halál elszenvedője, és hogy ez értük is történt. Ahogyan Jézus élete gyógyulást és üdvösséget hozott a benne hívőknek, ugyanúgy a halála is – sőt, a halála még inkább, a halála igazán. Enélkül az életpéldája és tanításai sem segítenének rajtunk. A kereszt eseményeiben ölt testet Isten szeretetének bizonysága, aminél nagyobbat nem adhatott. Ezért is áll meg a tanács, hogy ha naponta egy órát azzal töltünk, hogy a keresztet szemléljük, akkor ez majd bennünket is felemel, Hozzá, a felemeltetett és a bűneinkért szenvedő Krisztushoz.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése