2017. szeptember 6., szerda

A Valóság Rapszódiája-Chris pásztor:

Táplálkozz a megfelelő információval
,,… Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.,,(Máté 4:4).



Napjainkban az egyes embereknek sokkal sajátosabb az étkezésük. Míg egyesek a megfelelő ételeket eszik, hogy megőrizzék egészségüket, vannak olyanok is akik minden olyan rossz dolgot megesznek, ami veszélyezteti egészségüket.

Ugyan ez a helyzet szellemileg is. Keresztényként a helyes információval kell táplálkoznod. Isten Igéjével kell táplálnod hitedet. Sok keresztény inkább a félelmet táplálja önmagában, mintsem a hitét táplálná. A félelmeidet táplálod mindahányszor a rossz, ártalmas információknak szentelsz figyelmet.

Az emberi szellem tápláléka Isten Igéje. Jézus azt mondta, "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik." (Máté 4:4). Míg Isten Igéje által az emberi szellem felelevenül - úszkál a hitben, reményben és szeretetben- addig az egészségtelen szavak mérgezik, és tönkreteszik az emberi szellemet. Az ilyen negatív információk, melyek károsak az ember szellemére abból származnak, hogy helytelen dolgoknak szentelünk figyelmet. A helytelen információval való táplálkozás hatása egy keresztény életében nem fog meglátszani egyik napról a másikra , idővel viszont az ilyen személy gyengébb, és egyre gyengébb lesz szellemileg. Csakhamar már nem lesz ugyanolyan buzgó a szellemi dolgok terén mint azelőtt. Aztán az élete egy fordulatot vesz és egyre távolodik Isten eredeti tervétől.

Szentelj figyelmet a helyes információnak. Erősítsd meg és töltsd meg élettel hitedet az Ige által, hogy sikered legyen. Az élet erői a szellemedben lakoznak; amint táplálod szellemedet az Igével, képes leszel megteremni minden jó dolgot amit akarsz az életben a benned levő jó dolgokból kifolyólag. Jézus azt mondta “A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.” (Máté12:35).

Ima
Drága Atyám, köszönöm a lehetőségét annak, hogy meghallhatom és befogadhatom Igédet, hogy általa megváltozzon az életem. Megnövekedett a szenvedélyem Igéd iránt, mára bölcs és kiváló lettem Igéd által Jézus Nevében, Ámen.

További tanulmányok:

1 Péter 1:23;
Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.Kolossé 3:16;

2 Timótheus 2:15;
Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.


Olvasd az Igét, Szeresd, éld meg, járj a neked szánt áldásokban és állj készen a győzelemre .

Szeretettel
Rhapsody Influencers Network

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése