2017. május 19., péntek

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Íme, én Angyalt bocsátok el előtted... Vigyázz magadra előtte, hallgass a szavára, fel ne bosszantsd őt! ... ha hallgatsz szavára, ellensége leszek a te ellenségeidnek... - 2Móz 23,20


Három utasítást ad Isten az izraelitáknak: ha ezeket megtartják, győznek a kanaániták felett.
Első: vigyázz magadra az Angyal előtt, akit én bocsátok el előttetek. Ebben az Angyalban maga Isten volt jelen. Előtte félnie kellett Izraelnek rosszat cselekedni.

Egy csapat iskolás gyerek veszekszik, verekszik. A tanító közeledik. Ebben a pillanatban megszűnik a civakodás. Félnek a tanító tekintetétől.

Jegyezzük ezt mi is meg a saját életünkre nézve! A mi Urunk Jézus Krisztus tekintete rajtunk van. Ő lát bennünket, amikor felkelünk, hogy imádkozunk-e vagy sem. Látja, ahogy dolgozunk, pénzt költünk, vagy levelet írunk, figyeli, hogy barátságosan vagy barátságtalanul bánunk felebarátainkkal. Bárcsak úgy lenne nálunk is, mint az első gyülekezetben volt, akikről ez van megírva: "épültek, járván az Úrnak félelmében". (Csel 9,31)

A következő utasítás így hangzik: "Hallgass a szavára"! Aki az Úrral való közösségben él, az már megtapasztalta, hogy a Szentlélek indíttatása elleni engedetlenség meggyengít, megszomorít, megzavar bennünket és alkalmatlanná tesz a munkára. Gonosz gondolataink támadnak, amelyek ellen hiába harcolunk. Az örökkévalóságban majd nyilvánvalóvá lesz, hogy Dávid Isten Lelkének sok szelíd indíttatását megvetette, amikor a frontra kellett volna mennie csapatával, ehelyett otthon maradt, lustálkodott és nagyon mélyre bukott.

A harmadik utasítás: fel ne bosszantsd, meg ne keserítsd Őt! A tanuló egyszeri tévedése a tanítóját bosszanthatja. De folytonos makacssága, engedetlensége és lustasága már elkeseríti. A hívő számára nincs veszedelmesebb, mint a folytonos engedetlenség Isten Lelkének indíttatásai ellen. Isten ezt nem bocsátja meg, hanem súlyosan megbünteti. Ezért őrizkedjünk ettől!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése