2017. augusztus 12., szombat

CSALÁDI ISTEN-TISZTELET

"Én azonban, és az én házam az Úrnak szolgálunk." (Józsué könyve 24. fejezetének 15. verse)
"Szívem tökéletessége szerint járok az én házamban."
(101. zsoltár 3. verse)

VAN-E VALAMILYEN KAPCSOLAT A BIBLIA REGGELI ÉS ESTI ÁLDOZATA, VALAMINT A CSALÁDI ISTEN-TISZTELET KÖZÖTT?
MILYEN FONTOS A CSALÁDI ISTEN-TISZTELET?

Az áldozat és a családi Isten-tisztelet kapcsolata. "A reggeli és az esti áldozatra kijelölt órákat szentnek tekintették, és ezeket az áhítat óráiként tartották meg mindenütt a zsidó nép körében. Ebben a szokásban a keresztények is megszívlelendő példát láthatnak a reggeli és esti imára." "A mennyei mindenség reggel és este azokra a családokra figyel, ahol imádkoznak, és a tömjénező angyal a közbenjáró vér által utat talál Istenhez."

A védelem ígérete. "Istent minden keresztény otthonban tisztelni kell az ima és a dicséret reggeli és esti áldozata által. A keresztény szülők kötelessége, hogy reggel és este komoly imában és kitartó hitben védőkerítést vonjanak a gyermekeik köré. Vajon a Menny Ura elhalad-e ezek mellett az otthonok mellett anélkül, hogy megáldaná azokat? Szó sem lehet erről. Szolgáló angyalok védik azokat a gyermekeket, akiket így ajánlottak Istennek."


Tragédia az imát elhanyagoló otthonban. "Semmi sem tesz oly szomorúvá, mint az imát elhanyagoló otthonok. Egyetlen éjszakára sem érzem magamat biztonságban az ilyen otthonban. És nem is maradnék ott, ha nem akarnék segíteni a szülőknek abban, hogy felismerjék az ima szükségességét. A gyerekek elhanyagoltságról tesznek bizonyságot, mert Isten ismeretét nem állították eléjük."

A családi Isten-tisztelet legyen napi foglalatosság. "Ne befolyásolja a körülmény a családi Isten-tiszteletet! Nem elég alkalmanként imádkozni, s amikor a feladatunk összesűrűsödik, elhagyni azt. Ha így teszünk, azt a benyomást keltjük a gyermekeinkben, hogy az imának nincs különleges következménye. Legyen öröm tisztelni az Urat."

Hogyan tartsunk családi Isten-tiszteletet, ha van gyermekünk? "Az apa válasszon ki a Szentírásból egy olyan szakaszt, amely érdekes és könnyen érthető. Kérdéseket tehet fel, néhány komoly, érdekes megjegyzést fűzhet a szakaszhoz, valamint olyan eseményre is rámutathat röviden, amely megvilágítja a mondanivalót. Azután elénekelhetnek néhány verset valamelyik énekből, amit rövid, tárgyhoz illő ima követ. Mindenki kapcsolódjon be a Biblia olvasásába. Tanulja meg, és gyakran ismételje Isten törvényét. A gyerekek számára érdekesebbé válik a dolog, ha időnként megengedjük nekik, hogy ők válasszák ki a felolvasandó szakaszt. Tegyünk fel nekik kérdéseket, és tegyük lehetővé, hogy ők is kérdezzenek."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLAT

A feleségem és én örömmel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor a gyermekeink még kicsik voltak, és minden reggel és este megtartottuk a családi Isten-tiszteletet, tisztelettudón ültek, a kedvenc babájukat vagy macijukat tartva, és hallgatták Uncle Arthur "Bedtime Stories"-jait és más bibliai történetet. Ma mind a harmincas éveikben vannak, de még ma is emlékeznek az olyan kedves és bensőséges alkalomra, amit mint család, együtt töltöttünk.
Komolyan imádkozzunk a gyermekeinkért és az unokáinkért.

Isten megígérte, "megtartom a fiaidat" (Ésa 49:25). 
Néhány gyermekünk elhagyta a gyülekezetet, de Isten adott nekem egy álmot. 
Temetőben voltam, ahol a gyermekeim egy része el volt temetve. Az Úr azt mondta, imádkozzam értük Jézus Krisztus nevében
Elmondtam egy buzgó közbenjáró imát, és a sír homokjából előjöttek a gyermekeim.
Bűntől és haláltól megtisztulva, olyanok voltak, mint piciny korukban. 

Isten jó. Szülők, imádkozzatok! Ő megígérte, hogy megtartja mindazt, akit neki ajánlanak. És én hiszek ebben.

Forrás: A forráskönyv: "Közösség Istennel"-


********

Én is hiszek benne. Mi hívő keresztényként nőttünk fel. A gyerekeim mai napi emlékeznek és szép élményként mesélik például, hogy az óvodában mit olvastak az áhítaton, vagy az iskolában a hittan órán :) és otthoni történeteket. Mindnek megvannak az akkori kedvenc hősei :) Tíz éves volt a fiam, amikor azt kérdezte, mi lesz a jó emberekkel akik nem hisznek, nincsenek Istennel?
Óriásisi dolog, hogy már ilyen kicsiként, ezen elgondolkodik....! 

Amikor a nagymamám már megöregedett és készült az Úrhoz, volt szintén egy álma. Jézus jelent meg neki és azt kérte, hogy imádkozzon még, mert Ő meghallgatja azt! Még három évig imádkozott, közben járt mindenkiért, családjáért, rokonokért, ismerősökért, az országért és a világért.
Sosem fájt semmije ezalatt a három év alatt, pedig betöltötte a 90.évét! 
Amikor eljött az utolsó hete, már nem kért enni, csak inni és szépen elaludt! Másnap amikor megkaptam a hírt, hogy a Mama elment, rákövetkező percekben az Úr elém hozott egy keresztény verset amiben azt állt, hogy valaki elment és az Atya karjaiban van már...

Köszönöm neked Uram, hogy TE HŰSÉGES vagy a te szolgálóidhoz! 
Köszönöm Uram, hogy TE IMAMEGHALLGATÓ ISTEN VAGY! 
Dicsőség neked mindörökké, Ámen💖
Mónika-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése