2017. szeptember 5., kedd

Derek Prince: Isten igéjének megvallása



Hitből élek a nekem tulajdonított igazság kifejezéseként, és a hitem gyakorlása révén megmutatom kimunkált igazságomat. Kijelentem, hogy hit által Isten igaz emberré tett engem.

Köszönöm Jézus, hogy magadhoz kapcsoltál. Egységben vagyok az Úrral, és mert a Szent Szellem megvilágít, nem vagyok többé sötétségben. "Aki az Úrral egyesül, egy szellem Ővele" - és ez az igazság rám is vonatkozik. Istennel való közvetlen, személyes érintkezésem szellemtől Szellemig hat. A legmagasabb rendű tevékenységem az Istennel való egység, amikor szellemben és igazságban imádom Őt. Az Istennel való egyesüléssel az a célom, hogy szellemi gyümölcsöt teremjek. Csatorna leszek, amelyen keresztül Szent Szellem és a szellemi élet vize áradhat ki a világba, betőltvén a szükségeket. Egyesültem Istennel és egy szellem lettem vele.

Köszönöm Uram, hogy megvásároltál. Jézus a megválltásom teljes árát kifizette. A fizikai testrészeim Isten számára használható eszközök, és én a rendelkezésére bocsátom őket. Én vagyok az a felbecsülhetetlen értékű gyöngy, amelyet Isten megvásárolt. Jézus szeretet engem és önmagát adta értem, és Övé vagyok mindörökre! Én Jézus drága vérén váltattam meg. A testemet fölajánlom neked élő áldozatul. Isten megszentelt engem, elválasztott a maga számára, és átvitt az Ő királyságába. Áron vétettem meg, és Istenhez tartozom.

Köszönöm Jézus a tested részévé tettél. Benned megtalálom a helyemet és elhívásomat. Nem vagyok egyedül, hanem Krisztus testének többi tagjával együtt foglalom el a harcállást. Isten elvezet engem a nekem rendelt különleges helyre. Összeköttetésben állok más tagokkal. Tisztelem őket. Az Úr pont a nekem megfelelő helyre vezet engem a testében. Kegyelmed által tisztelni fogok más tagokat, és olyan embereknek tekintem őket, akikért Jézus meghalt. Isten a helyemre illesztett, egyéni identitással, mégis az egész részeként, hogy Krisztust a maga teljességében képviselje a világban. Krisztus testének tagja vagyok.

Köszönöm Uram, hogy elhívtál. Kijelentem, hogy egy pozitív tartalmú, hatékony erőként engedni fogom, hogy "fényljék a világosságom". Kimunkálod bennem az elhívásodat. Törekedni fogok a szentségre, amint a békességre is minden emberrel, hogy részesedjem szentségedből. Az elhívásom az Ő választásából az örökkévalóságban történt, nem önkényes tett volt. Isten igéjének tiszta vize megmosott és megtisztított engem. Élni fogok minden gondviseléssel, amit Isten elkészített. Jézus vére megőriz és elválaszt, megszentel engem. A testemet élő áldozatként felajánlom Istennek. A szentség nem az összes szabálynak való engedelmességből származik, hanem abból, hogy Jézus megváltott. Jézus az én szentsége, ezért szent vagyok.

Köszönöm Uram, hogy elválasztottál szeretetben. Jézus viselte el az elutasítottságomat, hogy Isten elfogadhasson engem. Már a világ teremtése előtt szeretetett és kiválasztott engem, és ellenálhatatlan szeretetéből elhívott engem. Isten örökbe fogadott gyermeke lettem.

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése