2017. augusztus 1., kedd

Médiatörténeti rekorder lett a 700-as Klub

85 éves a legismertebb televíziós evangélista, Pat Robertson, akiről kevesen tudják, hogy felmenői között tudhatja Harrison amerikai elnököt és Winston Churchillt is. A műfaj és egyben a Christian Braodcasting Network (CBN) televízió alapítója már 49 éve vezeti a 700-as klub című televíziós keresztény műsort, ami világszerte több millió ember életét változtatta meg gyökeresen. Azonban Robertson élete nem volt mindig ilyen sikeres, de eljött egy nap, amikor minden megváltozott körülötte.

Zökkenőkkel indult a nagy történet
Marion Gordon Robertson, közismert nevén Pat Robertson 1930. március 22-én jómódú családba született a Virginia állambeli Lexintonban. A családot körülövezte a politika, apja Absolon Wills Robertson amerikai szenátor volt. Apján kívül további felmenői közt is találhatóak többen, akik jelentős befolyással voltak az Egyesült Államok történelmére.
Vegyük például Benjamin Harrisont, aki a függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója volt, illetve hasonló nevű ükunokája, aki az USA 23. elnöke (1889-93) volt. Távolibb rokonai közt még Winston Churchill is megtalálható. A sorból Pat sem maradt ki, ha nem is a politikusként (bár 1988-ban az amerikai elnökválasztásokon versenybe szállt a republikánus jelöltségért), de így is elmondható, hogy tevékenysége révén ő is megváltoztatta Amerika sorsát. Sőt az Egyesült Államokon kívül is sokakét, akiknek segített utat találni Isten felé és megkeresni az igazságot ebben az értelmét vesztett világban.
Pat mindig jeles tanuló volt az iskolában, tudása meghaladta legtöbb kortársát. Ez egyetemi eredményeiben is megmutatkozott: 4 diplomát szerzett 4 különböző egyetemen.
1954-ben összeházasodott Adelia „Dede” Elmerrel, akivel a Yale egyetemen ismerkedett meg, de házasságuk kezdete korán sem volt felhőtlen... Mire kiderült, hogy nem sikerült Pat vizsgája a New York-i ügyvédi „kamarába” (New York State Bar Associtation, NYSBA), már fiatal házas apa volt. Ugyanis alig 10 héttel házasságuk után megszületett első gyerekük, Timothy. Pat szülei előtt házasságuk és gyerekük több mint egy évig titok volt, így meglehetős sokként érte őket a hirtelen jött hír. Bár Pat számára a Dede-vel való házassága a legjobb dolog volt, ami addig az életében történt, sok nehézséggel kellett megküzdeniük.


Pat Robertson 1966-ban, a 700 Klub indulásánál
David Edwin Harrell életrajzíró szerint azonban Pat édesanyja mindig imádkozott érte és leveleiben arról írt, hogy tudja, hogy Istennek nagy terve van fia életével. Pat próbálta elfedezni az igazságot és bemesélni magának, hogy anyjának nincs igaza, de egyre csak üresebbnek és értéktelenebbnek érezte életét, annak ellenére, hogy mindene megvolt.
Volt családja, szerető felesége, háza, munkája, ami sok pénzt hozott neki, jó egyetemi eredményei, járt a világ sok részén, mégis mind ez nem volt elég számára hiányzott valami az életéből és nem tudta mi volt az. Egy este, élete egyik mélypontján azonban érezte az elhívást arra, hogy Istent szolgálja. Gyülekezetről gyülekezetre járt feleségével és kereste a választ kérdéseire, közben mind erősebben érlelődött benne, hogy valami nagyot és jót kell tennie az emberiség számára.
A nagy terv azonban csak elméletben volt meg, de az ehhez szükséges változást nem ületette át tettekbe, és továbbra is korábbi életmódját folytatta. Anyjának elújságolta a nagy hírt, aki azonban nem úgy fogadta, ahogyan Pat remélte. Szembesítette a ténnyel, miszerint ahhoz, hogy Istent tudja szolgálni, meg is kell Őt, valamint Fiát, Jézus Krisztust ismernie, azaz “meg kell térnie és újjászületnie”.
Az igaz fordulat napja
A tényleges változás Pat életében nem sokkal az anyjánál tett látogatás után következett be: 1956-ban egy májusi estén, amikor Cornelius Vanderbreggen, egy holland származású keresztény evangélista férfi elhívta vacsorázni őt egy elegáns étterembe. Már Vanderbreggen külseje is megfogta Pat-et: jól öltözött, tehetős ember volt és épp az ellenkező benyomást keltette benne, mint a korábban látott többi evangélista, akik mindig kopott ruhákban járó szegény emberek voltak.
Vanderbreggen az este közepén elkezdett Jézusról beszélni a pincérnek, ami Pat-et nagyon meglepte, mert nem látott még ilyen bátor evangélistát, aki egy étteremben is nyíltan felvállalja a hitét. Pat lelki szemei előtt már látta, hogy ebből baj lesz és kiküldik őket az étteremből, azonban nem így történt. Tovább beszélgettek és az evangélista szavai hatására Pat is kimondta a sorsfordító mondatot:
HISZEM, HOGY JÉZUS KRISZTUS MEGHALT AZ EGÉSZ VILÁG BŰNEIÉRT, ÉS AZ ÉN BŰNEIMÉRT IS.
Ez igazi felismerésként hatott rá, hiszen addig nem volt soha személyes kapcsolata Istennel. Ekkor kezdte valóságosan érezni azt, hogy Isten szeretete kezdi betölteni a szívében az addig érzett hatalmas ürességet. A beszélgetés végén Vanderbreggen felolvasott egy igeszakaszt a Példabeszédek könyvéből, ami később alapigéjévé vált Pat-nek:
BIZODALMAD LEGYEN AZ ÚRBAN TELJES ELMÉDBŐL; A MAGAD ÉRTELMÉRE PEDIG NE TÁMASZKODJÁL. MINDEN TE UTAIDBAN MEGISMERD ŐT, AKKOR Ő IGAZGATJA A TE UTAIDAT.
Ez után az este után Pat is megtért, megkeresztelkedett, betöltekezett Szent Szellemmel és később felesége is. Fokozatosan egyre inkább kezdték megtapasztalni életükben Isten támogatását, áldásait.
3 dollárral indult a CBN médiabirodalma
Robertsonék 1957-ben elköltöztek New Yorkból, akkor már három gyerekükkel és a Virginia állambeli Tidewaterbe költöztek, ahol Pat feladva addigi karrierjét, megvette a csődbe jutott UHF televízióállomást. 70 dollárral a zsebében, bármiféle televíziós szakértelem nélkül belevágott a médiaszolgálatba. Mint utólag elmondta, egyedül Istenbe vetett hite vezérelte és így semmi sem tűnt számára lehetetlennek. Eleinte minden nagyon nehézkesen indult, de a projekt megállíthatatlan volt.
1960-ban megalapította a CBN-t (Christian Broadcasting Network). Ekkora a bankszámláján már csak 3 dollár volt, de Pat továbbra is kitartott hitben. A CBN később Amerika első keresztény televízió állomása lett. Egy-két helyi támogató segítségével a CBN elkezdett fél órás műsorokat sugározni.
A 700-as Klub születése
A televízió állomás hamar a csőd szélre került. Pat kiszámolta: ahhoz, hogy az állomás fennmaradjon, havonta 700 főnek 10.000 dollárral kellene hozzájárulnia a projekthez. Pat mindezt őszintén a nézők elé tárta és imatámogatást kért tőlük a cél eléréséhez. Egy év múlva, 1966-ban próbaadásként elindították a 700-as klub című műsort. Néhány adás után Isten megáldotta az adást és elérték a célt: megindultak a betelefonálások a támogatásokkal és sikerült megmenteni a csődtől az állomást. Így hát állandósították a műsort: a nevén pedig nem is kellett tovább gondolkodni. A 700-as Klub a televíziózás történetének már leghosszabban futó műsora lett. Robertson nem állt meg a médiainnovációnál: további fejlesztésként 1977-ben megalapította az észak-karolinai Virginia Beachben a Regent Egyetemet.


A CBN ma már több mint 200 országban sugározza adásait 71 különböző nyelven (igen, magyarul is, méghozzá több mint tíz éve!). Emellett huszonnégy órás telefonos ima- és tanácsadói központot hozott létre Virginia Beachben és a Tennessee állambeli Nashville-ben. A szervezet mintegy ezer embert foglalkoztat, a Regent Egyetem munkatársain kívül. Pat Robertson Virginia Beach-i központja ma már egy kis városhoz hasonlítható: itt található a CBN televízió központja, az Operation Blessing nevű nemzetközi karitatív szervezet, a Regent Egyetem, egy könyvtár, parkok, színház, kollégium, valamint egy szálloda is.
A CBN 1966 óta folyamatosan sugározza a ma már világszerte ismert 700 Klub című műsort. Az alapcsapatban Pat-en kívül 1996 óta fia, Gordon Robertson is rendszeresen vezeti a műsort Terry Meeuwsennel és 2013 óta Wendy Griffith-tel.
Pat Robertson ma már 85 éves: 4 gyermeke és 14 unokája van, de továbbra is elkötelezetten és ugyanolyan lendülettel vezeti a 700-as Klubot, mint az elmúlt közel fél évszázadban. A CBN 50. évfordulóján azt nyilatkozta, hogy számára óriási csoda, hogy Isten ennyire felemelte.
ÁLMOMBAN SEM KÉPZELTEM VOLNA, HOGY CSATORNÁNKON KERESZTÜL AZ EGÉSZ VILÁG SZÁMÁRA ELÉRHETŐ LESZ AZ EVANGÉLIUM.
85 éves pályafutása mindenki számára szolgál tanulságokkal. Megérintette Isten, megtalálta azt a szolgálatot, amire elhívást kapott, miközben “nem a láthatókra nézett”. Élete bemutatja, Isten olyan területeken is fel tud bennünket emelni, amikről nem is gondoltuk volna, hogy képesek vagyunk rá. Nekünk sem kell bármi különlegeset tenni ezek elérésére, mint amit Robertson tett: imádkozni, hinni, hogy Istennek semmi nem lehetetlen és cselekedni.
Ezt a posztot mi mással lehetne befejezni, mint amivel Pat is gyakran zárja a 700 klub műsorát:
A LUKÁCS EVANGÉLIUM SZAVAIVAL BÚCSÚZUNK: MERT AZ ISTENNÉL SEMMI SEM LEHETETLEN.

(írta: sharose)
http://vigyazo.blog.hu/2015/05/09/tudta_melyik_a_vilag_legregebben_futo_televizios_sorozata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése