2017. október 9., hétfő

KENNETH COPELAND: Szabad az adósságtól!

,,Szolgája a kölcsönvevő a kölcsönadónak.,, - Példabeszédek 22:7


Ha nyakig ülsz az adósságban, jó hírem van számodra. Isten meg akar szabadítani azoktól az adósságoktól, és meg is van ehhez az ereje. Tudom, hogy így van. Értem is megtette.

Soha nem felejtem el. 22 ezer dollárt tettek ki az adósságaim abban az időben. Elköteleztem magam Istennek, hogy visszafizetem őket, és soha nem kérek kölcsön egy centet sem – de úgy tűnt, soha nem leszek képes ezt megtenni.

Nem láttuk, hogyan, de elhittük, hogy Isten képes erre. Napról napra Istenre néztünk az adósságból való szabadításért. Nem úgy, hogy minden nap megkértük Őt, hanem úgy, hogy megköszöntük Neki, mert hittük, hogy megkaptuk azt, amikor imádkoztunk. Tizenegy hónappal később kikerültünk az adósságból. Ahogy visszanézünk, semmilyen látványos dolog nem történt, de Isten folyamatosan dolgozott a pénzügyeinken. Ahogy mi hűségesek voltunk, úgy Ő is az volt.

Isten meg tudja tenni ugyanezt érted, ha el mered hinni az Igéjét. Ha elkötelezed magad Őelőtte, hogy kikerülsz azokból az adósságokból, majd engedelmeskedsz Neki minden lépésedben.

Ha most rátekintesz a helyzetedre, talán nem fogod látni, hogyan leszel valaha is képes kikerülni az adósságból, még kevésbé szabadnak maradni attól. Én is így éreztem először. Egyszerűen nem láttam, hogyan leszek képes bármit is tenni anélkül, hogy kölcsönkérnék.

De Isten megmutatta nekem, hogyan lehet – és ugyanezt megteszi érted is.

Nincsen olyan adósság, ami olyan nagy lenne, és nincsen olyan üzlet, ami olyan bonyolult lenne Isten számára, hogy ne tudna vele megbirkózni. Ha megbízol benne, hogy megoldja a tiédet, akkor kihoz téged belőle… és soha nem kell többet az adósság szolgájának lenned.

Igei olvasmány: Zsoltárok 37:21-40

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése