2017. október 10., kedd

Köszöntünk Szent Szellem!: ÖSSZEKOCCANÓ TÉRDEK A MULATSÁGON


"Van országodban egy férfi, akiben szent, Isteni Lélek van. Atyád idejében őt úgy ismerték meg, mint akinek világos értelme van és olyan bölcsessége, amilyen az Istenek bölcsessége. Atyád, Nebukadneccar király a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a csillagászok elöljárójává tette; igen, a te atyád, ó, király!,,
(Dániel könyve 5:11; új protestáns fordítás)

A babiloni társadalmi elit tagjai éppen mulattak a birodalom bukásának éjszakáján. Elővették az Isten jeruzsálemi templomából lopott aranykelyheket, és azokból ittak részeg dorbézolásuk során, amit a pogány bálványok tiszteletére tartottak. Ilyen jelenetek közepette történt (amilyenek egyébként túl gyakran ismétlődnek most, a XXI. század elején is): egy kézfej jelent meg a falon, írni kezdett valamit, és az üzenet nem volt túl kellemes. Belsazár térdei összeverődtek, mert ellenőrizhetetlen rettegés uralkodott el rajta. Kétségbeesésében a fiatal király is elkövette ugyanazt a bűnt, ami úgy látszik, nemzedékeken át öröklődött a családjában. Először a birodalom bölcseit hívatta, a mágusokat, akik mindig kudarcot vallottak. Belsazár édesanyja azonban emlékezett a Nabukodonozor-szindrómára, és végül Dánielt kérette, Isten emberét, akiben a Szentlélek lakozott.
"Az élet egy nagy buli" - mondta valaki, csak sajnos sosem végződik úgy, mint egy sörreklám. Jézus nélkül az "ártatlan" móka gyorsan dulakodássá fajul, az éneklés betegségbe fordul, az öröm pedig depresszióba vált át. Előbb vagy utóbb a Szentlélek ujja írni kezd szívünk "falán". Az emberi test, amely eredetileg arra teremtetett, hogy Istennel együtt örömteli életet éljen, azt tapasztalja, hogy rettegve kell szembenéznie meg nem bocsátott részegeskedésével, erkölcstelenségével és illetlenségével. Az ember gondolatvilágának képzeletbeli "térdei" összekoccannak az ellenőrizhetetlenül rátörő bánkódástól, arcán pedig halálos kimerültség és gyanakvás tükröződik. Nem bízik többé senkiben és semmiben. A buli Istenei ismét cserbenhagyták áldozatukat.
A mai világ zűrzavarában is vannak azonban még Dánielek, akik az idők jeleit magyarázzák. Isten akarata, hogy Szentlelke még azelőtt szólítgassa a bulizó nemzedéket, mielőtt örökre elveszítenék az Ő országát. Figyelj ma is a szavára, mert még most is - mint mindig - fényt, értelmet, bölcsességet, szeretetet, elfogadást és megbocsátást hoz neked!

Imádság a mai napra
"Uram, veled együtt nagyszerű az élet, és amikor a keresztények összejönnek, valódi örömünnepet tarthatnak, amivel kapcsolatban később semmit sem kell megbánni."

Garrie F. Williams írása alapján-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése