2017. december 5., kedd

Köszöntünk Szent Szellem!: AZ EVANGÉLIUM HIRDETÉSE

"Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni." (1Pt 1:12; új protestáns fordítás)

"Honnan tudtad, hogy éppen erről a témáról kell beszélned ma, amire olyan nagy szükségem volt?" - sokszor hallotta már ezt a kérdést a lelkészek többsége, amint a szombat délelőtti Istentisztelet után kezet rázott a gyülekezetből kifelé tartó hívekkel. Különös eset az, ha a Szentlélek akkor készteti a téma megváltoztatására a prédikátort, amikor már a szószéken áll. Egy alkalommal a gyülekezetem presbiterei azzal a határozott kéréssel fordultak hozzám, hogy a ruházkodással kapcsolatos irányelvekről beszéljek. Az "irányelvek" vitathatóak voltak, némileg kultúrafüggők is, emellett pedig úgy éreztem, hogy az Istentisztelet órája nem megfelelő alkalom arra, hogy nyilvánosan megszégyenítsem a közösség "világias" tagjait.
Amikor a kisteremben összegyűltünk a presbiterekkel, hogy onnan a szószékre menjünk, egy gyülekezeti tag sietett be. "Lelkész testvér! - kezdte, mit sem tudván a délelőtti prédikáció témájáról. Elhoztam magammal egy csapat barátkozót. Néhányan közülük még templomban sem jártak ezelőtt! Ránéztem a vezető testvéreimre, és így szóltam: "Testvérek, a Szentlélek arra indít, hogy másról prédikáljak. Ezeknek a látogatóknak az evangélium egyszerű örömhírét kell ma hallaniuk." Vonakodva bár, de beleegyeztek, és a prédikáció után tapasztaltuk, hogy az Úr különlegesen munkálkodott. A látogatók különösebb megjegyzések nélkül távoztak, a gyülekezeti tagok közül viszont aznap sokan megtértek! 
Az ajtónál az egyik "problémás személy" sokak tapasztalatát összegezte: "
Lelkész testvér, én eddig fütyültem a világra, és az egyház elvei ellen is lázadtam, de ma átadtam életemet Jézusnak, és ezt észre is fogod venni, mert sok mindenen változtatok!
Igen, az evangéliumot a Szentlélek hirdette azon a szombaton, és ez nagy változásokat eredményezett. Nem csak a tagok életében, de a prédikátor tapasztalatában is! A ruhákról szóló beszédet soha nem mondtam el, de a Lélek többször is felhasznált arra, hogy az evangéliumot minden ez után következő igehirdetésembe beleszőjem!

Imádság a mai napra
"Az evangélium csodálatos, Uram! Az angyalok is vágyakoznak beletekinteni. Köszönöm, hogy a Lélek által teljesen egyszerűvé tetted azt a bűnösök számára!"


Garrie F. Williams írása alapján

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése