2017. június 16., péntek

Victoria Osteen- Gyakorold az uralmat, amit kaptál


Isten megteremtette Ádámot és Évát, majd uralmat adott nekik minden teremtménye fölött. Az uralom azt jelenti, hogy az első emberpár gondjaira bízta Isten a teremtett világot.

Hatalmat kaptak a föld felett, hogy azt a föld javára használják. Isten egy csodálatos kertbe helyezte őket, és így szólt: „Legyetek gyümölcsözőek és sokasodjatok.” A világon minden tökéletes volt, mígnem egy napon az ellenség belépett a területükre.

Egyetlen szabályt kellett Ádámnak és Évának betöltenie. Isten azt mondta nekik, hogy ne egyenek a jó és a rossz tudásának a fájáról. És akkor mit tett az ellenség? Fogta azt az egy dolgot és felhívta rá a figyelmüket. Úgy tüntette fel, mintha az lenne a legnagyobb dolog a világon. Beszélt róla nekik, és elérte, hogy arra koncentráljanak, amit nem tehetnek meg. Végül egyáltalán nem értékelték mindazt, amit megtehettek. Nem törődtek a gyönyörű környezetükkel. Nem foglalkoztak a többi fával, amiről ehettek. Egy napon, bekapták a csalit. Engedetlenek lettek Istennel szemben, és ez megrontotta a Vele való kapcsolatukat.

Az idő kezdete óta megpróbált az ellenség éket verni az ember és Isten közé. A föld feletti uralomra vágyott, amit Isten az embernek adott. De a történet itt még nem ér véget. Isten felülírta azt, amit az ellenség tett, azáltal, hogy elküldte Fiát, Jézust. Isten annyira szeret téged, hogy amikor Jézus eljött, akkor visszaadta neked azt az uralmat és a tekintélyt, amit az ellenség megpróbált ellopni. Jézus azért jött, hogy életet adjon, méghozzá egy teljes életet. Ha Jézus ennyire szereti az életünket, akkor nem kellene nekünk is szeretnünk, és igazán megélnünk?

Szeretni az életet először is azt jelenti, hogy uralmat veszünk afelett, ami bennünk zajlik.
Ha hagyod, hogy az emberek ellopják az örömödet, akkor nem élsz igazán. Ha hagyod, hogy a környezeted megnyomorítson, akkor nem élsz igazán. Gondolkodj el azon, hogy mire fókuszálsz. Gondolkodj el azon, hogy kire figyelsz, kire hallgatsz. Ádám és Éva döntésének az lett a következménye, hogy el kellett hagyniuk az édenkertet. Ne arra koncentrálj, hogy mid nincs, mert ezáltal elmulasztod Isten áldásait.
Maradj Isten közelében életed minden napján, és gyakorold az uralmat, amit kaptál.

Úrrá tetted minden teremtményed fölött, s mindent hatalma alá rendeltél.” (Zsoltárok 8:6, EF)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése