2016. november 2., szerda

A Valóság Rapszódiája-Chris pásztor- Ne panaszkodj...cselekedj az Ige alapján!

Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt (Filippi 4:6)


Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik mindennapjai tele vannak fájdalommal, csüggedtséggel és vereséggel. Azt gondolnád, hogy azonnal elfogadják a segítséget, amint lehetőség
nyílik rá, valójában azonban inkább siránkoznak azon, hogy min mennek keresztül. Egy tipikus példát találunk erre, amikor Jézus találkozott egy emberrel a Bethesda tavánál, aki már harmincnyolc
hosszú esztendeje szenvedett bénaságban.

Bár Jézus tudta, hogy az az ember már milyen régóta fekszik ott betegen, mégis megkérdezte tőle: “Akarsz-e meggyógyulni?” Az ember nem felelt a kérdésre, hanem védekezővé vált, és elkezdett
panaszkodni, hogy hogy hagyta el őt mindenki, és nincs senki, aki segítene neki bemenni a vízbe, amikor az angyal felkavarja azt. Még Jézus segítségét sem kérte, és figyelmen kívül hagyta azt a fontos kérdést, amit Jézus feltett neki, inkább a helyzete miatt kezdett siránkozni.

Így viselkednek néhányan, Istennek panaszolják a problémáikat, a társadalmat és másokat hibáztatnak a kihívások miatt, amelyeken keresztülmennek ahelyett, hogy megcselekednék Isten Igéjét. A Bibliában azt olvashatjuk, hogy: “Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek” (Jakab 1:2). Továbbá, a Róma 8:35-37-ben ez szerepel: “Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás,
vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?...De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett.”

Ne sírj, amikor kihívásokkal nézel szemben! Állj meg erősen a hitben! Folyamatosan erősítsd meg Isten Igéjét magadban, és tudd, hogy nagyobb Az, aki benned van, mint az, aki a világban van. Ne csüggesszen el a probléma nagysága. Minél nagyobb
a probléma, annál nagyobb lesz az a dicsőség, ami meg fog nyilvánulni. Ez a valóság. Nagyobb vagy azoknál a kihívásoknál, amelyekkel szembenézel. Halleluja.

Ima
Drága Atyám, biztos vagyok benne, és hálás vagyok érte,
hogy egy győztes életre hívtál el. Minden a javamra válik, beleértve azokat a kihívásokat és problémákat is, amelyekkel szembenézek. Minden nekem dolgozik, egy sokkal nagyobb és örökkévaló
dicsőségért. Ezért a szívem tele van kimondhatatlan örömmel és
dicsőséggel most és mindenkor. Jézus nevében, ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése