Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az Ő szeretete az Őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. (Zsoltár 103:11-12.)
Dávid sem csillagász, sem földrajztudós nem volt, hanem minden bizonnyal a Szent Szellem inspirálta. Valamilyen mértékegységet keresve arra, hogy kifejezze Isten szeretetének nagyságát, az egek magasságához hasonlítja azt. Ma jobb helyzetben vagyunk, hogy megértsük ezeknek a szavaknak a jelentőségét mint Dávid, mikor lejegyezte azokat. Csillagászok a galaxisok megszámlálhatatlan millióiról beszélnek, sokkal nagyobbakról, mint a mi naprendszerünk. Olyan tényeket tárnak fel, hogy nincs az az emberi intellektus, ami maradéktalanul képes lenne azokat felfogni. Ugyanez a helyzet Isten szeretetével. Azontúl és afelett, amit véges értelmünk feldolgoz-hatna, határtalan kiterjedése marad, ami a képzelőerőnket meghaladja.
Dávid azzal a képpel folytatja, hogyan bánik Isten a bűneinkkel: „Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.” Mennyire hálásnak kell lennünk, hogy Dávid nem az észak és dél közti távolságot használta mértékül! Ez ugyanis véges, mérhető távolság, de a kelet-nyugat távolsága végtelen. Nem számít, milyen messze jutunk keletre, mindig lesz előttünk annyi távolság nyugatig, mint mikor elindultunk. Ha irányt váltunk és nyugatra indulunk, ugyanaz a helyzet.
Így bánik Isten a bűneinkkel, ha egyszer már megbocsátott nekünk. Olyan messze veti el tőlünk, hogy többé a közelébe se tudunk kerülni. Milyen bolondság lenne részünkről, ha aggódnánk vagy kárhoztatnánk magunkat amiatt, amit Isten maga tett elérhetetlenné számunkra.
A hit megvallása:
Elfogadom Isten szeretetét annak végtelenségében, és az Ő bűnbocsánatát annak teljességében.
Forrás: Derek Prince (Dallamok Dávid hárfáján)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése