2016. november 2., szerda

Gloria Copeland -Ne tégy úgy, mintha nem élnél

A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják meg azt.– Máté 11:12-



Az Amplified Bible, bővített bibliafordítás így szól: 
„A mennyek országában való részesedést a legnagyobb buzgósággal és igyekezettel keresik.”
Azt akarom, hogy erőszakos legyél. Igen, erőszakos, eltökélt, buzgó. Azt szeretném, hogy annyira elkötelezett legyél Isten dolgai felé, hogy ellenállj bármilyen próbálkozásnak, ami el akarna téríteni azoktól.
Manapság túl sok hívő hasonlít az ószövetségi zsidókra. A kudarc pusztaságában vándorolnak, mert az Ígéret Földjén ellenség lakik. Kirabolják őket a jog szerint hozzájuk tartozó örökségből, mert félnek harcba szállni velük. Azt remélik, hogy erőszak nélkül is valahogyan bejutnak arra a földre. De nem fognak! Követelned kell a jogaidat, ha a sátán és társai felütik a fejüket.
Amikor Isten a Kánaán földjére küldte a zsidókat, azt mondta: „A fegyveresek menjenek előttetek.” Felfegyverkezve kellett kivonulniuk – harcra készen. Isten tudta, hogy harcolniuk kell a földért. Soha nem ígérte nekik, hogy nem kell. Azonban azt ígérte, hogy minden alkalommal győznek.
Ugyanez igaz rád is. Nem teheted azt, hogy lefekszel, és úgy teszel, mintha halott lennél, amikor az ördöggel foglalkozol. Nem fogja elengedni az életed egy területét sem – az egészségedet, a pénzügyeidet vagy bármi mást – harc nélkül. Nem fogja feladni, csak ha kikényszeríted azt.
Ne üldögélj tovább a pusztaságban. Ne üldögélj tovább, míg az ördög ellopja Isten áldásait tőled. Nálad van Isten engedélye, ereje és képessége, hogy elfoglald a földet. Legyél ahhoz elég erőszakos, hogy tegyél valamit ezért… még ma!
Igei olvasmány: 5 Mózes 31:1-8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése