2016. november 2., szerda

Mindennap az Ige fényében-AMINEK HAMAROSAN MEG KELL TÖRTÉNNIE


A mai napon olvasandó igeszakasz: Jel 22,6-16
És ezt mondta nekem: "Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit." Én, János hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket.De ő így szólt hozzám: "Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: az Istent imádd!" 10 És így szólt hozzám: "Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van. 11Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is. 12 Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint.13 Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég". 14"Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. 15 Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot! 16 Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag". 



"Az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai ígéit."
(Jel 22,6-7)


A könyv ugyanúgy kezdődik és végződik. Ha elolvastuk az elejét és a végét, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy mi az írás célja, hogy kicsoda üzen benne, és hogy kinek szól az írás. Az Úr Isten küldi az üzenetet. Ő ugyanaz az Isten, aki az Ószövetség prófétái által is szólt. Azoknak az embereknek ír, akiket a könyv első fejezete úgy írt le, mint a gyülekezetük körében lévő új szövetséges népet. Itt ezeknek az embereknek a neve az, hogy Isten szolgái. Az írásnak a célja pedig az, hogy tudassa az egyházzal azt, aminek hamarosan meg kell történnie.
Az üdv-ígéret is megismétlődik. "Boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit." Az áldás azoknak szól, akik Jézus Krisztusnak a könyvet hívő, az Igét megtartó követői. Ők azok, akik tudhatják azt, "aminek hamarosan meg kell történnie."
Ezeknek a dolgoknak hamarosan meg kell történniük. A "meg kell" szavak hallatán nem szabad arra gondolnunk, hogy itt valami elkerülhetetlen történelmi törvényszerűségről van szó. Úgy látszik, hogy "a világi próféták" (a kiemelés a fordítótól) valami ilyesféle törvényszerűségre utalnak, amikor ezt mondják: "Úgy vélem, ez feltétlenül megtörténik." Vagy még mélyértelműbben: "Aminek meg kell történnie, az biztosan meg is történik." Egy pillanatig se gondold, hogy létezik valamiféle történelmi folyamat, ami szerint a dolgoknak, ha törik, ha szakad, végződniük kell. Kérlek, ne gondold.
Ugyanazon ok miatt kell megtörténnie, ami miatt Jézus első ízben jött. Ugyanaz a szükségszerűség ez, amely Jézussal kimondatta: "Jeruzsálembe kell mennem." Meg hogy: "Szenvednem kell, meg kell halnom és fel kell támadnom újból." Ugyanez az akarat teszi szükségessé, hogy ezek a dolgok hamarosan megtörténjenek.
Meg kell történnie, mert Krisztus nem hiába halt meg. Meg kell történnie, mert Isten nem csúfoltatik meg. Meg kell történnie, mert Isten szolgáinak az imái nem maradhatnak válasz nélkül. Meg kell történnie, mert Isten - Isten. Ezért reszkessen a föld attól, ami történni fog.
De boldogok, akik hallgatják és megtartják Igéjét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése