2016. november 1., kedd

Mindennap az Ige fényében- ÜDVÖSSÉG


A mai napon olvasandó igeszakasz: Jel 1,1-7
Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak. Ő pedig bizonyságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről; mindenről, amit látott.Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van. János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak;és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. 



"Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük, mert az idő közel van."
(Jel 1,3)


Csak Istennek van hatalma arra, hogy megátkozzon vagy megáldjon valakit. Minden teremtmény fél az ő átkától, és az ő áldásától függ minden.
Fentebb ezen az oldalon idéztem Isten áldását. Isten áldását üdvösségnek is hívhatjuk.
Ez a rendkívüli üdv-ígéret Krisztus követőinek szól, amint összejönnek a gyülekezetben. Lelki szemeink előtt látjuk őket egy gyűlésen, melyet mi istentiszteletnek neveznénk. Egy férfi áll, és hangosan olvas egy könyvtekercsből. Abból a könyvtekercsből, ami a birtokunkban lévő Bibliának az utolsó könyvét képezi. "János Jelenéseit" olvassa. A többiek ülnek és figyelnek. Virrad, és a történelem virradata is ez.
Az egyház egy könyv köré gyűlt össze, és ma is e könyv köré gyülekezik. Ez a könyv Isten kijelentése. Ezek az emberek boldogok - mondja Isten. Boldog az, aki olvas, mert szabad neki olvasnia. Boldogok a hallgatók, mert szabad nekik hallgatniuk. "Boldogok, akik hallgatják ... és megtartják azt, ami meg van írva bennük." Ezek az igék nem tévesztették el a hatásukat a hallgatókra, amennyiben meg is tartották azokat. Isten népe megőrzi szívében az Úr igéjét, hogy amit hallanak, az irányítsa tetteiket.
Azt szokták mondani, hogy jól tesszük, ha elolvassuk az egész Bibliát, az utolsó könyvet pedig érintetlenül hagyjuk. Ezt mondták - és még ma is mondják - mivel sok embert megzavarnak a titokzatos képek, és azok a különös üzenetek, amelyeket ez a könyv tartalmaz.
Azonban "az idő közel van". Ezért nem csupán buzdítást kapunk, hogy olvassuk a prófétai igéket, hanem ígéretet is kapunk arra nézve, hogy Isten áldásában részesülünk, ha megtesszük azt. Boldog, aki felolvassa és boldogok, akik hallgatják és megtartják ezeket az igéket. Boldogok, mert ez a történelem hajnala, és ebben a könyvben jelentetik ki az, aminek hamarosan meg kell történnie.
Boldog e sorok olvasója, aki hallgatja és megtartja a Jelenések könyve igéit. Isten üdvössége az övé. .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése