2017. január 24., kedd

Varga László: Isten asztaláról

"A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését."

     Róma 8,19

Micsoda hatalmas feladat! A teremtett világ még nem érte el a célját. Pontos célját csak a Teremtő ismeri, de bizonyos, hogy az jó, boldogságadó, dicsőséges és csodálatos. Annyit tudunk, hogy Isten mindent szeretetből teremtett, és az Ő céljai szeretetből kell, hogy megvalósuljanak. Szeretetre pedig, legalábbis ezen a földön, csak mi, emberek vagyunk képesek. Mi vagyunk arra rendelve, hogy szeretetből, meggyőződésből szolgáljuk Atyánk akaratát. A teremtett világ évmilliók óta várja, hogy a beleteremtett lehetőségek boldogságra, Isten dicsőségére szolgáljanak, ne maradjanak hiábavaló adottságok. Hogy megjelenjenek Istennek örömmel szolgáló fiai, akik megvalósítják azokat. Hogy végül egy egymást szerető, egymásnak szolgáló emberiség tegye boldog otthonává a teremtett világot. Érzed, testvérem, mekkora méltóságot, milyen csodálatos feladatot és lehetőséget jelent ez a te számodra? Akarsz-e Istennek igaz gyermeke lenni, a magad környezetében Isten szeretetének képviselője, felmutatója, a világteremtés céljának megvalósítója?
Istenem, köszönöm, hogy ilyen csodálatos, soha nem képzelt távlatot nyit meg előttem a Te üzeneted. Olyan kicsinek, jelentéktelennek tudom magam teremtett nagy világodban. Még az én szűkre szabott, kicsi világomban is. Nem is merek nagy dolgokról álmodozni. Inkább csak magamnak, családomnak, szűk kis körömnek életében szeretnék hasznossá válni, valamit megvalósítani. Igéd sokkal többet ígér. Kérlek, adj bátorságot, hogy én ezt merjem végiggondolni, s magamat felajánlani a Te hatalmas terveid szolgálatára! Tudom, nem kell nekem világraszóló nagy dolgokat végrehajtani. De add tudnom, hogy minden kis szolgálatom a Te nagy céljaidhoz tartozik, hogy értelme és célja van annak, amit tehetek, s hogy azt éppen rám bízod. Segíts, hogy hű fiadként végezzem a boldogságszerzés szent szolgálatát! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése