Olyan kívánságot fejez ki ez az Ige, amely felszállhat szívünkből Mózes halála láttán. Mózes életében az a különös, hogy bár ő minden dicsőséget egyedül Istennek adott, ő is az őt megillető elismerésben részesült. Még egyszer vonuljanak el szemünk előtt azok a nagy jelek és csodák, amiket Mózes az Egyiptomból való kivonuláskor tett (5Móz 34)!
Itt az olvasónak olyan gondolatai támadhatnak, hogy a Mózeséhez hasonló méltatás más ember számára elérhetetlen. Pedig ez nem így van. Bizonyos tekintetben kivétel nélkül mindnyájunknak arra kell törekednünk, hogy rólunk is az legyen a véleménye Istennek, mint Mózesről volt. Mi is volt ez alapjában véve? Az, hogy Istennek ez az embere életében betöltötte azt a feladatot, amire őt Isten kiválasztotta. Eszerint mindnyájunknak azt kell keresnünk, hogy hasonló dicséretet kapjunk.
Nem mindenki arra hivatott el, hogy Isten országában különös vezető legyen, mint Mózes volt. Mindenki kap azonban meghatározott feladatot Istentől a családjában, hivatásában, környezetében. Mindenkinek úgy kell igyekeznie az Istentől kapott feladatok betöltésére, ahogy Mózes igyekezett. Mindnyájunknak Isten dicsőségének a magasztalására kell élnünk (Ef. 1,12). Mindnyájunknak lehet és kell maradandó gyümölcsöt teremni (Jn 15,16).
Mindnyájunknak áldást kell nyerni, és áldássá kell lenni (lMóz 12,2). Kérjünk Istentől világosságot, hogy felismerhessük azt a feladatot, amit Ő bízott ránk, hogy annak hűséges elvégzésével mi is Isten jótetszését nyerjük el egykor.
"Atyám, hogy meg ne rettenjek, S bátran menjek
A minden test útjára. Teremts tiszta szívet bennem,
Néked élnem, Légyen lelkem fő vágya."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése