1Kor 1,4–9
A világ színházában a Krisztus-hívő a saját élete darabját játssza. Tetszik-e a közönségnek?
„Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.”
Magyarázat
A korinthusi hívők speciális helyzete elgondolkodtató: viszonylag friss hívők, akik még küzdenek a múltjukból fakadó kísértéseikkel, majd megtérésük után szinte azonnal megváltozik az önértékelésük is, de még nem a megfelelő alapokon. Inkább bíznak még a görög értelemben vett bölcsességben, vagy akár tanítóik nagyszerűségében, esetleg saját lelki ajándékaikban, mint Isten és Jézus Krisztus kegyelmében. Mind erkölcsi, mind pedig gondolkodásbeli tévútjaik bőven vannak, olyanok, akiket talán egy legyintéssel elintéznénk: „problémás egyének, és problémás közösség”. Ki vesződjön velük?
Szerencsére Pál apostol igazi atyai szeretettel tekintett rájuk, hozzájuk írott leveleiből sugárzik ez a törődés, nem tudta hidegen hagyni őt a sorsuk. Igen, belőlük is lehetnek olyan szentek, akik a Jézussal való közösségben csodálatos, megbízható egyénekké és közösséggé formálódhatnak.
Keressük a Jézus Krisztussal való napi közösséget mi is, hihetetlen változást fog munkálni bennünk! És lássuk az ő szemével a körülöttünk élőket, nem elítélve, akik ők most, hanem bátorítva az új ember kibontakozását bennük! Ne feledjük: nem a lelkipásztorok vagy tanítók változtatnak meg, hanem Jézus Krisztus és a vele való tényleges közösség!
(Nemeshegyi-Horváth Anna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése