| 1 A karmesternek: Mélyhangú húros hangszerre. Dávid zsoltára. 2 URam, ne feddj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban! 3 Kegyelmezz, URam, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, URam, mert reszketnek tagjaim! | | 4 Lelkem is csupa reszketés, és te, URam, meddig késel? 5 Fordulj hozzám, URam, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy! 6 Mert a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban? 7 Belefáradtam a sóhajtozásba. Egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat, könnyeimmel öntözöm fekvőhelyemet. | | 8 Szemem elhomályosodott a bánattól, fénye megtört sok ellenségem miatt. 9 Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők, mert meghallotta az ÚR hangos sírásomat! 10 Meghallgatta könyörgésemet az ÚR, imádságomat elfogadta az ÚR. 11 Megszégyenül, és reszketni fog nagyon minden ellenségem, meghátrál, és megszégyenül egy pillanat alatt! |
|
 A 6. zsoltár írója nagy bajban volt: attól félt, hogy elveszti életét. Istennek nem szabad engednie, hogy meghaljon - mondta, - mert a Seolban, a halál birodalmában, senki nem emlékezik meg Istenről, senki nem dicsőíti őt.
Az a mód, ahogy imádkozik, megmutatja, mit hitt az életről és mit tudott a halálról. Tudta, hogy az élet célja Isten dicsőítése. Mi Isten dicsőségére élünk. De a halálban megnémulunk. Az ének véget ér. Ezért akart ő (ti. a zsoltáros) tovább élni. "Hagyj élni engem" - könyörgött. "Akkor majd a te dicsőítésed ideje meghosszabbodik."
Mielőtt azt mondanánk, hogy ez az ember nem tudta, amit mi tudunk a halálról, inkább valljuk be, hogy ő birtokában volt olyan igazságnak, az életet illetően, amelyre bennünket emlékeztetni kell. A zsoltáros azt mondja, hogy élni annyi mint Istent dicsőíteni: ezért kell félnünk a haláltól és utálni azt. A keresztyének azonban olyan sok megnyugtató szót mondtak már a halállal kapcsolatosan, hogy néha úgy tűnik, elfelejtik, hogy a halál Isten és az emberi faj ellensége. Ami azt illeti, a keresztyének képesek úgy beszélni a halálról, mintha akkor kezdődne a dicsőítő ének. Egy ilyen nézet azt árulja el, hogy félreismeri a halált, mert nem látja az élettel kapcsolatos igazságot.
Ha a 6. zsoltár írója hallhatta volna, hogy Jézus feltámadt a Seolból a harmadik napon, így szólt volna: "Hallelúja! Akkor Isten dicsőítése most folytatódik, mivel az élet is folytatódik."
Ő nem tudott a feltámadásról. Mi tudunk, mert abban a korszakban élünk, amelyikben Jézus építi az ő egyházát. És Krisztus megígérte, hogy a "Seol kapui", vagy a "halál erői" sem győzedelmeskednek az ő egyházán.
Az egyház a feltámadásra épült. Ezért többé már nem félünk attól, hogy a halál véget vet az éneknek. De az embert a halál feletti győzelem csak akkor vigasztalja meg, ha ismeri az élet célját. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése