2017. április 4., kedd

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Korintus 5,21)


  Megkeseredett lélek, miért gyászolsz és sírsz? Bűneid fölött szomorkodsz? Akkor nézz fel tökéletes Uradra és Megváltódra s gondolj arra, hogy Ő benne tökéletessé lettél. Isten szemei előtt olyan tökéletes vagy, mintha soha sem vétkeztél volna, sőt mi több, az igazság Ura isteni öltözetet adott rád, úgy, hogy többel rendelkezel, mint emberi igazsággal, Isten igazságát tudhatod magadénak. Kedves keresztyén, ki a veled született bűnösség és gonoszság miatt gyászolsz, lásd, bűneid többé nem kárhoztathatnak. Megtanultad a bűnt gyűlölni, de egyszersmind azon ismerethez is jutottál, hogy a bűn többé nem a tied, azok Krisztus fejére lettek helyezve. Nem vagy többé magadra hagyatva, mert Krisztusban vagy elrejtve. Nem magadért vagy kedves, hanem a te Uradban és Üdvözítődben. Isten előtt már most épp úgy vagy tekintve, minden bűnösséged mellett, mint abban a boldog jövőben, amikor minden romlástól és nyomorúságtól megváltva, megdicsőülve fogysz állni trónja előtt. Kényszerítlek téged, vedd szívedre ezeket a dicső gondolatokat: tökéletessé lettünk a Krisztusban! Tehát „Ő benne tökéletes” vagy.
„Jézusnak vére s érdeme.
Ez lelkem ékes öltönye;
Istennél ezzel állok meg,
Ha egykor mennybe felmegyek.”

  „Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?” 
Keresztyén, ki „kedvessé lettél ama Szerelmesben” mitől kell még félned? Ragyogjon arcod a boldogságtól, élj Mestereddel! Járj a mennyei Jeruzsálem elővárosaiban, mert hamar eljön időd, amikor felemeltetsz oda, ahol Jézusod trónol és uralkodni fogsz az Ő jobbján, ahogyan Ő is Atyjának jobbjára ült.És minden azért lesz, mert az isteni Mester, „mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése