06.22.

Jézus szeretetét engedelmesség által

"Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket; maradjatok meg ebben az én szeretetemben. "

(János 15, 9)

Jézus igen kevés alkalommal bizonygatta irántunk érzett szeretetét. Nem szavakkal szeret Ő, hanem tettekkel és valóságban, amint az Atya szerette Őt. Tehát Jézus isteni és szent szeretettel szeret. - Isten nem azért szereti az embereket, mert szeretetre méltóak és vonzók; Ő szereti a világot, mely vele szemben hidegen és ellenségesen viselkedik. Teremtményei elfordultak tőle, menekülőben vannak előle és szemben állnak vele. Ő szereti a lázadók világát és igyekszik megnyerni azt. Így Jézus szeretete is a bűnösök iránt érzett szeretet. Aki önmagát bűnösnek ismeri fel, azt mélyen megszégyeníti és megalázza ez a szeretet és alig tudja felfogni, annyira meg nem érdemelt szeretet ez. Amint valamikor a Megváltó számára földi életének napjaiban az Atya szeretete kimondhatatlan gazdagságot és mély örömet jelentett, így Jézus szeretete is vigasztalás, gazdagság és erő Isten minden gyermeke számára. Ez a szeretet megmarad akkor is, amikor bennünk és körülöttünk minden összeomlik. Vigasztalást ad, amikor a test és a lélek szenved. Nyugodttá és csendessé tesz a csalódások között és kárpótlást nyújt a veszteségekért. És amint az Atya szeretete Jézust mindenért kárpótolta, ami ezen a földön vele tártént, úgy Jézus szeretete is az élet napsugarát jelenti övéi számára a hideg és sötét világban. Nem mindig érezzük ezt, de újra és újra megtapasztaljuk. Jézus nem úgy szeret minket, mint ahogyan mi szeretjük önmagunkat, hanem sokkal tisztábban és jobban. Az Ő szeretete mindig szent, mindig a mi igazi és örök javunkat tartja szem előtt. Az Ő szeretete nevel, tisztit és fegyelmez bennünket. Gyakran fájdalmat okoz, de csak azért, hogy abból is örökkévaló jót adjon. Szeretete kitartó és fáradhatatlan, hordoz és naponta megbocsát. Nem engedelmességünk révén érdemeljük meg ezt a szeretetet, de megőrizzük a magunk számára, ha megtartjuk Jézus parancsolatait. Ő maga megmaradt az Atya szeretetében, mert minden időben azt tette, ami az Atyának tetszésére volt. Mi úgy maradunk meg Jézus szeretetében, ha követjük Őt. Ne játsszuk el tehát könnyelműen vagy hanyagságból ezt a szeretetet! Az Ő szeretete erőt ad az engedelmességre és az engedelmesség révén megmarad és megsokasodik bennünk az Ő szeretete.

*************

A KIKERÜLHETETLEN VIZSGA

"Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7,2).

Ez a kijelentés nem valami bizonytalan feltételezés, hanem Isten örök törvénye. Amilyen ítélettel ítélsz, ugyanolyannal ítélnek meg téged. Különbség van bosszú és visszafizetés között. Jézus azt mondja, hogy az élet törvénye a visszafizetés - "amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek". Ha éles ésszel kitaláltad más hibáját, emlékezz rá: éppen ezzel a mértékkel mérnek téged is. Az élet azzal a pénzzel fizet vissza, amivel te fizetsz. Ez a törvény kihat mindenre -Isten trónjától lefelé (Zsolt 18,25-26). Róma 2. még határozottabban mutat rá erre és kimondja, hogy aki mást ítél, az ugyanabban a dologban bűnös. Isten nemcsak a tettre néz, hanem a lehetőségre is. Kezdjük ezzel, hogy mi nem hiszünk a Biblia állításaiban. Például hisszük, hogy amiben másokat megítélünk, abban mi magunk is bűnösök vagyunk? Azért látjuk meg másokban a képmutatást, csalárdságot és valótlanságot, mert mindezek a mi szívünkben is ott vannak. A szent ismertetőjele az alázatosság: "Igen, mindezek a gonoszságok, sőt még több is, mind kijött volna belőlem is, ha Isten kegyelme nem volna; ezért nincs jogom ítélni." Jézus mondja: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek..." Ha ítélsz, ugyanazzal a mértékkel mérnek meg téged is, ahogy te ítélsz. Ki merne közülünk Isten elé állni ezzel: "Istenem, ítélj meg engem ugyanúgy, ahogy én megítéltem embertársamat." Mi bűnösnek ítéljük embertársainkat; ha Isten minket is így ítélne meg, mindnyájan a pokolban lennénk. De Isten minket Jézus Krisztus csodálatos engesztelő áldozata alapján ítél meg.

********************

A ROSSZUL ÉRTELMEZETT HŰSÉG

A mai napon olvasandó igeszakasz: ApCsel 5,1-11

1 Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, 2 és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. 3 Péter azonban így szólt: "Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? 4 Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek." 5 Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották. 6 Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették. 7 Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről. 8 Péter megkérdezte tőle: "Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?" Ő így felelt: "Úgy van, ennyiért." 9 Péter erre így szólt hozzá: "Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged." 10 Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé. 11 Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.

"Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét?"

(ApCsel 5,9)

Ez a kezdeti korból való halálbüntetés egy keresztyén közösségben kimondott hazugságért, tartós elrettentő példaként szolgált. Nekünk, akik Isten kegyelméből élünk, akik a Szentnek a temploma vagyunk, nem szabad semmi tisztátalant vinni színe elé. A Lélek vigyáz arra a templomra, melyet a kegyelem megtisztított. Anániás és Szafira bűne arányaiban kicsi, már ahogy mi mérlegeljük a bűnt. Nem kapzsiságról van szó. Jókora adományt adtak - mely nem volt kötelező -, de azt a látszatot keltették, hogy az sokkal nagyobb, mint amekkora valóban volt. Hazudtak, és ily módon foltot ejtettek Isten becsületén. Férj és feleség egyetértettek a dologban. Ámbár Szafirának volt egy külön lehetősége, hogy vallomást tegyen, ragaszkodott férjéhez a bűnben, és osztozott vele a büntetésben. Jobban kell szeretnünk az igazságot, mint feleségünket vagy férjünket. Vannak pillanatok mindenki házasságában, amikor az egyiknek így kell szólni a másikhoz: "Nem, édesem, erről szó sem lehet." Túl sokan lojálisabbak feleségükhöz, férjükhöz, mint az igazsághoz. A törvény tudatában van ennek, ezért a bíróságon nem veszik számításba a férjeket vagy a feleségeket tanúként, ha olyan ügyről van szó, amelyik egyikőjüket érinti. Mindenképpen megvédenék egymást. A gyermekek is megtanulják ezt. Amikor cseng a telefon, és a papa így szól: "Ha Jones úr az, nem vagyok itthon.", Jancsi ezt szokta mondani: "Sajnos Jones úr, a papám nincs itthon." Lojális az apjához. Együtt hazudnak. Isten azt akarja, hogy hűségesebbek legyünk az igazsághoz, mint a családi kötelékhez. Ha szereted a családodat, minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy visszatartsd őket a vétkezéstől. Olyan nagy szeretetet kellene egymás iránt éreznünk, hogy össze tudjuk szedni a bátorságunkat és ily módon tudjuk egymást akadályozni a vétkezésben. A békesség megőrzése érdekében némelyek "megegyeztek abban, hogy megkísértik az Úr lelkét". Ne tedd ezt! Jobb megkockáztatni egy civakodást a családban, mint egy Istennel való harcot. ****************    "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak."      János 5,24-25 Nem kell félnünk egy olyan utolsó ítélettől, amely valamikor a halálunk után következik. Az ítélet már ebben a földi életben megtörténik, s ez utolsó, meg nem másítható ítélet. Aki hallja, elfogadja Krisztus igéjét, és hittel kapcsolódik Istenhez, az már megítéltetett, életre ítéltetett, más ítéletre már nem megy. Az örök élet számára már megkezdődött. A mostani élete már része az örök életnek, az csak kiteljesedik a halála után, amikor megérkezik elkészített helyére a mennyben. "Átment - így, múlt időben - a halálból az életbe." Mert a halál, az örök halál, a kárhozat sem a testi halál után kezdődik. Aki nem kapcsolódik Istenhez, az már meghalt. Jézus így mondja (Jel 3,1): "Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy." De ha az élő halottak, a kárhozatban benne élők meghallják a Krisztus hangját, élni fognak. Ők is átmentek a halálból az életbe. Nem a jövőben. Eljött az ő órájuk, "most". Milyen egyszerű! Hallod a hangot? Téged hív az életre. Istenem, hallom a hangodat. Kedves, hívó, csalogató szereteted hangját. Most hallom. Életre, közösségre, munkára hív, és én olyan szívesen követném. De fogom-e hallani holnap is, mikor életünk vad lármája betölti fülem és lelkem? Nem tudom, élő vagyok-e vagy halott, a Krisztus ítélete szerint. Sokszor olyan üresnek, kihaltnak érzem magam, könnyen elhiszem, hogy már halott vagyok. De élni szeretnék. Boldog, szép életet itt, megígért folytatását előtted. Ne engedj halottnak maradnom! Szóld, kiáltsd bele lelkembe az élet igéjét, harsogja túl a világ zaját, hogy mindennap halljam. Vigyél át az életbe, ne engedj kiesni belőle, őrizz meg benne magad számára! Ámen.    Ó, szeretett atyámfia!      l.Kir 13,30 Valószínűleg ez a legrövidebb temetési beszéd, ami egy Isten embere sírjánál elhangzott. Mit tudunk róla? Isten Béthelbe küldte, mikor Jeroboám király a bálványáldozati oltáron áldozott. Isten nevében kiáltott a próféta az oltár ellen. Jeroboám kinyújtotta a kezét, parancsolva, hogy fogják el a prófétát. Keze elszáradt. Az oltár meghasadt és kiömlött belőle a hamu. Jeroboám kérte a prófétát, imádkozzon érte. A próféta imádságára Isten meggyógyította Jeroboámot aki hívta, hogy menjen vele a palotájába. A próféta azonban elutasította, mivel Isten megparancsolta neki, hogy visszamenet sehol se szálljon meg. A hazafelé vezető úton eléje állt egy öregember, egy hamis próféta, s azt hazudta neki, hogy Istennek az a parancsa, hogy menjen el vele, s egyen nála kenyeret. A próféta engedett, engedetlenné vált Istennel szemben, s mikor hazafelé ment, megölte egy oroszlán. Az öreg eltemette, s így szólt: "Ó, szeretett atyámfia"! - Ez a történet arra figyelmeztet, hogy Istennek áldott emberei is tévútra juthatnak. A bátorság, a hit, az önzetlenség semmit sem segített. Az Isten parancsa elleni engedetlenség miatt elbukott a próféta. Aztán: akire sokat bíztak, attól sokat várnak. Isten kétszer jelent meg Salamonnak, s mikor elbukott, Isten különösen megharagudott rá. Amikor Anániás és Safira az első áldott időkben hazudni és csalni mertek, szokatlan és rettenetes ítélet érte őket. Az előttünk lévő történetnek azonban mégis ez a legsürgetőbb figyelmeztetése: az emberi szót soha ne tartsuk fontosabbnak Isten szavánál! Jaj nekünk, ha az emberi szó annyira tetszik, hogy megvetjük érte Isten Igéjét és parancsát! Ezért: Vigyázzatok!