2017. június 3., szombat

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-A TÖLCSÉR, ÉS AMI AZON ÁTFOLYIK


A mai napon olvasandó igeszakasz: Gal 5,1-6

1 Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.
2 Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. 
3 De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. 
4 Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek. 5 Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. 
6 Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

"Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit." (Gal5,6)

A Galata levél első olvasói azon vitatkoztak, hogy ugyan mit kell nekik tenniük, hogy megmutassák: ők csakugyan Isten népének része.
Az egyik csoport azt mondta, hogy ha valaki Isten népének a tagja akar lenni, akkor meg kell tartania Mózes törvényeit és alá kell magát vetnie a körülmetélkedés szertartásának.
Az emberek még mindig vitatkoznak a galatákat gyötrő kérdésekről. Igaz, ma már nem sokan vannak, akik azt mondanák, hogy "az igaz" keresztyéneknek meg kell tartaniok minden törvényt, melyet Isten Mózes által adott. Sokan vannak azonban olyanok, akik azt mondják, hogy "az igaz" keresztyéneknek el kell fogadniok azokat az előírásokat, és hinniök kell azokban "a kijelentésekben", amelyek a mostani próféták, vezetők és tanítók közvetítésével jutnak el hozzánk.
Tulajdonképpen valóságos ma az a veszély, hogy minket vagy gyermekeinket tévútra viszik azok az ember csinálta hozzáadások, amelyeket Jézus Krisztus evangéliumához függesztenek. Ezért hát hangoztatnunk kell az evangélium egyszerű voltát, és hangsúlyoznunk kell a dolognak a lényegét. Ha egyszer Jézus Krisztusban vagyunk, a körülmetélkedés semmit nem jelent, és a körülmetéletlenség sem jelent semmit. Az egyedüli dolog ami számít, a szeretet által munkálkodó hit.
Mindannyian cipelünk bizonyos terheket az egyik vagy másik tradícióból. És száma sincs "az egyházi berkekben" azoknak a "rámenős eladóknak", akik megpróbálnak többet ránk sózni, mint amit el tudunk hordozni. Nos, nem szabad hát elfelejtenünk, hogy az egyetlen dolog ami számít Jézus Krisztusban, a hit, amely a szeretet által tevékeny.
A hit az a tölcsér, melyen át Istennek a Krisztusban megmutatott kegyelmét vesszük. A hit semmi más, csak üres és nyitott tenyér, alázatos és bűnbánó szív. Ha egyszer vettük a kegyelmet, az a szeretet cselekedeteiben folyik át rajtunk. És a szeretet az az erő, amely cselekszi Isten akaratát. 
A hit a tölcsér, míg a szeretet az a tartalom, melyet kapunk és továbbadunk.
Isten kegyelmének gyermeki elfogadása (a hit) és az az életstílus, amelyben Krisztus Lelke fejezi ki magát (a szeretetet) - ezek az Isten népéhez tartozás jelei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése