2017. július 23., vasárnap

REINHARD BONNKE: „Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek”


A Jakab 4:7 azt mondja: „Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek”. Ez egészen figyelemreméltó, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az ördög és a démonai azok az erők, amelyek uralják a történelmet. Mi viszont hatalmat kaptunk a Sátán fölött Jézus nevében. 
A Sátán remeg, amikor akár a leggyengébb hívőt is a térdein látja. Egyetlen hívőnek Jézus nevében több hatalma van a gonosszal szemben, mint a világ összes hadseregének. Hiszen nincs olyan hadihajó, repülőgép vagy tank, amely egy bűnöst szentté tudna változtatni. 
Képzeljük el, mennyire máshogy alakult volna a történelem, ha mondjuk Adolf Hitlert valaki megtérítette volna! És ez meg is történhetett volna, ha az akkori Németország nem veszített volna el annyi keresztény bizonyságtevőt az úgynevezett Felvilágosodás napjaiban, majd a bibliakritika eljövetelével. 
Aztán learattuk, amit vetettünk. Isten a kereszten egyszer és mindenkorra megtörte a Sátán erejét Krisztus által, és folytatja ezt egészen addig, míg a teljes győzelem el nem következik. A gonosz erők végül teljesen el fognak takaríttatni a Földről. Ezt már e törékeny lény, az ember által viszi véghez. Ezért vagyunk olyan fontosak számára: mi vagyunk a kulcsa Isten egyetemes tervének. 

Erről szól az 1. Mózes 3:15: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod”
Hála legyen Istennek Jézusért! Legyetek áldottak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése