2017. július 24., hétfő

Timótheushoz írt II. levél 2. rész 13.vers



1. Te annakokáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben;
2. És a miket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.
3. Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.
4. Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta.
5. Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.
6. A ki munkálkodik, a földmívelőnek kell a gyümölcsökben először részesülnie.
7. Értsd meg a mit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben.
8. Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangyéliomom szerint:
9. A melyért, mint egy gonosztevő, szenvedek mind a fogságig; de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve.
10. Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsőséggel egyben.
11. Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.
12. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket;
13. Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.
14. Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve őket az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására.
15. Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.
16. A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.
17. És az ő beszédök mint a rákfekély terjed; közülök való Himenéus és Filétus.
18. A kik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét.
19. Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja.
20. Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.
21. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.
22. Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.
23. A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.
24. Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.
25. A ki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,
26. És felocsudnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése