A mai napon olvasandó igeszakasz: 2Móz 32:1-6; 15-20
1 Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, összegyülekezett a nép Áron köré, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon, mert nem tudjuk, hogy mi történt azzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. 2 Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! 3 És kiszedte az egész nép az aranyfüggőket a füléből, és odavitte Áronhoz. 4 Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről. 5 Ezt látva Áron, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron, hogy holnap az ÚR ünnepe lesz. 6 Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. 15 Azután megfordult Mózes, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. 16 A táblákat Isten készítette, az írás is Isten írása volt a táblákra vésve. 17 Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Harci lárma ez a táborban! 18 De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek gyászénekének hangja, dalolás hangját hallom én! 19 Amikor odaért a táborhoz, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. 20 Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival.
"Ez a te Istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről."(2Móz 32,4)
Amikor az aranyborjú történetét olvassuk, van egy kérdés, melyet nem tudunk magunkba fojtani: Hogy tehették ezt? Ezek az emberek épp most hallották Isten hatalmas hangját: "Ne legyenek idegen isteneid énelőttem." "Ne legyenek faragott képeid." És ők ünnepélyes szavakkal válaszoltak: "Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr rendelt" (2Móz 24,7). Most pedig, mindazok ellenére, amit az élő Úrral éltek át, készítenek maguknak egy néma bálványt. Hát hogyan tehették ezt?
Jusson csak eszünkbe, hogy ez az irzáeli nép, ahogy kijött Egyiptomból, nagyon messzire eltávolodott az élő Isten imádatától. Minden bizonnyal nagyon felületesen ismerték csak az Úr akaratát, míg a pogányságnak alaposan és hosszasan ki voltak téve. Vágyódásuk a látható istenek és a kézzelfogható vezetés után természetes volt nekik. Ez is az egyik oka annak, amiért Isten olyan sokáig ott a Sínai-hegynél tartotta őket. A szent sátor segítségével meg kellett tanulniuk Isten útjait, és meg kellett tanulniuk, hogy istentiszteleti közösséggé szerveződjenek.
Mózes most már majdnem hat hete távol volt. Áron pedig - legalábbis ebben a történetben - gyenge és gyáva volt. Néhány bibliai tudós azzal próbál meg segíteni, hogy azt mondják, Áronnak és a népnek valójában nem az volt a szándéka, hogy egy másik istent csináljanak maguknak, ők az igaz Istent akarták szolgálni ennek a faragott képnek a segítségével. Más szavakkal: nem az első, hanem a második parancsolatot szegték meg. Gyakorlatilag azonban nincs különbség. Ez határozottan a bálványimádás bűne volt.
Mindenesetre nincs okunk, hogy ítélkezzünk. A bálványimádás minden ember főbenjáró bűne. Sokan vannak, akik azt vallják, hogy keresztyének, és imádják az igaz Istent. Mégpedig vasárnap. Hétfőn meg szolgálnak egy bálványt. Akkor hát kérdezhetné az ember, még nagyobb felháborodással: hogy tehetnek ilyet?
Az izráeliták elvesztek volna közbenjáró nélkül, aki szót emelne érdekükben. Mózes volt a közbenjárójuk. Amikor Istenhez fordult, szíve telve volt Izráel iránti szeretettel. Amikor Izráelhez szólt, szíve tele volt Isten haragjával. Mi, egy új szövetség tagjai, szintén a mi Közbenjárónktól függünk. Jézus szeretete és haragja az, ami távol tart bennünket a bálványimádástól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése