2016. szeptember 29., csütörtök

Charles H. Spurgeon- Hogy megdicsőítsük Krisztus Jézust

„Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek" (Jn 16,14)



Maga a Szent Szellem sem tudja mással megdicsőíteni az Úr Krisztust, mint azzal, hogy megmutatja nekünk, ki valójában Jézus Krisztus. Krisztus legjobb ajánlólevele ő saját maga. Nincs rajta semmi más dísz, mint tulajdon lényének dicsősége.

A Vigasztaló azt jelenti ki nekünk, amit az Úrtól kapott. Mi soha semmit nem láthatunk helyesen, csak ha azt Isten Szelleme már kijelentette nekünk. Ő képes szellemünket megnyitni és a Szentírást érthetővé tenni a számunkra. Ez az a két módszer, amellyel bemutatja nekünk Urunkat. Nagy művészet valamely dolgot hűen megmagyarázni, a Szent Szellem azonban a legmagasabb fokon ért ehhez a művészethez. Ő a dolgokat a maguk valóságában mutatja be nekünk. Hogy ez milyen nagy kiváltság, azt tudják mindazok, akiknek a megszentelt látás osztályrészük lehetett.

Törekedjünk azért a Szellemtől nyert megvilágosodásra. Ne kíváncsiságunk kielégítésére, ne is azért, hogy saját magunkat vigasztaljuk meg, hanem azért, hogy ezáltal lássuk a megdicsőült Krisztust. Ó, bárcsak lennének hozzá méltó elképzeléseink róla, és ne gyaláznánk méltatlan gondolatokkal Urunkat! Bárcsak olyan elevenen élne bennünk lénye, munkássága és dicsősége, hogy teljes szívvel és lélekkel tudnánk dicsérni Őt. Akinek a szíve a Szent Szellem vezetése által gazdagodott meg, az Megváltóját mérhetetlenül megdicsőíti. - Jöjj, Szent Szellem, mennyei fény, mutasd meg nekünk Krisztust, a mi Urunkat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése