Mindennap az Ige fényében- AZ ÚJ SZÖVETSÉG

A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Kor 11,23-32

23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." 25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. 27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. 29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. 30 Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. 31 Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. 32 De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.

"E pohár amaz új szövetség az én vérem által." (1Kor 11,25)

Az új szövetséget is vérontás pecsételte meg. Jézus Krisztus az ő vérét adta az utolsó oltárra. Egész népének úgy kell innia a bort az úrvacsorai kehelyből, mint ami biztosítéka annak, hogy ők Isten szövetséges társai. Ahogy Isten nem vitte be az ő ószövetségi népét az Ígéret Földjére az Egyiptomból való szabadítás után azonnal, úgy Isten újszövetségi népe sem vétetik ki a világból, amikor Krisztus megszabadítja őket. Át kell vonulniuk ezen a világon. De nem egyedül utaznak: Isten népe örök szövetség által lépett házasságra Istenével. Istennel való egységünket az úrvacsorában ünnepeljük és hangsúlyozzuk. Szükségünk van arra, hogy megünnepeljük ezt az egységet. A bensőséges közösség pillanatai képezik bármely házasság erejét. Ugyanígy az úrvacsora meghittsége kölcsönöz erőt szövetségi életformánknak. Soha sem érjük el úti célunkat, ha Istennel való kapcsolatunk nem lesz valóságos, és ha vele való közösségünket nem erősítjük állandóan. Az úrvacsora - a szövetségi étkezés - egyike azoknak az eszközöknek, amelyekkel maga az Úr erősít meg bennünket. Pál nagy fontosságot tulajdonít az úrvacsorának, és erről úgy beszél, hogy előhoz egy kínos ügyet. A korinthusi gyülekezet tagjait megdorgálja falánkságukért és önzésükért (20-22.v.). Ezért ítéli meg Isten őket (29-32.v.). Ezek szerint a bűn örökké megismétli magát? Hát az új szövetség népének is bele kell esnie ugyanabba az engedetlenségbe, amely miatt Izráel elvesztette méltóságát? Az úrvacsora gyakorlása nem csupán arról biztosít bennünket, hogy Isten szeret, s hogy bűneink meg vannak bocsátva, hanem egyben a szövetségi megújulás alkalma is. Isten azt mondja nekünk, hogy ő megszabadított bennünket a rabszolgaság házából. Amikor eszünk és iszunk, ezzel elkötelezzük magunkat arra, hogy megteszünk bármit, amit az Úr parancsol.

---