2016. november 13., vasárnap

Kenneth Hagin : Minden területen!

Szeretettem, mindenek felett azért imádkozom, hogy gyarapodhassál és jó egészségben légy, mint ahogy a lelked is gyarapodik. — 3JÁNOS 2.

Maga az Úr tanított engem egyszer a pénzügyekkel kapcsolatos hitről sok évvel ezelőtt. Akkoriban a területen szolgáltam és éppen napok óta imádkoztam és böjtöltem súlyos anyagi helyzetemmel kapcsolatban. Az Úr szólt hozzám, és azt mondta:

— Az a te bajod, hogy nem gyakorlod, amit prédikálsz. Prédikálod a hitet, de nem gyakorlod. Tiltakoztam: — De Uram, hiszen azt teszem!

— Ó, te gyakorlod a hitet, amikor gyógyulásról van szó,

és ez dicséretes — mondta. — Használtad a hitedet az üdvösséggel, a Szent Szellem-keresztséggel és a gyógyulással kapcsolatban. De a hit mindenben ugyanaz. Ha gyógyulásra lenne szükséged, hittel megragadnád, és nyilvánosan bejelentenéd, hogy meggyógyultál. Ugyanezt kell tenned a pénzügyekkel kapcsolatban is. Megmondom, mit tegyél: először is soha ne imádkozz pénzért — azaz olyan értelemben ne,

ahogy eddig. Amire szükséged van, az a földön van. Én nem fogok pénzt hullatni a mennyből. Az hamisítvány lenne, és én nem vagyok pénzhamisító. Amire neked szükséged van, az ott van lent. Én teremtettem a földet és mindent, ami rajta van. Én azt nem az ördögnek és az övéinek teremtettem. Igényelj annyit, amennyire szükséged van. Egyszerűen csak mondd azt: „sátán, vedd le a kezedet a pénzemről.” Mert a sátán az, aki visszatartja tőled, nem én.

Megvallás: Jézus megváltott engem az ellenség kezéből. És Jézus nevében hatalmam van követelni azt, amiről Isten gondoskodott a számomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése