2016. november 11., péntek

Az én életem ma: A BÖLCSESSÉG ÉLETET AD

Növekedés a bölcsességben

„A bölcsesség életet ad azoknak, akiknek a birtokában van.” (Prédikátor könyve 7,12)



A Biblia megmutatja az üdvösség útját – az Ige a vezetőnk a magasabb rendű, jobb élet felé.

Ha az Igétől elfordulunk, hogy másféle, nem Isten által ihletett írásokat olvassunk és ezekről gondolkodjunk, értelmünk elgyengül. Nem kerül kapcsolatba az örök igazság mélységeivel és a menny alapelveivel.
Minden szülő és tanító legfontosabb feladata, hogy megismertesse a gyermekekkel és a fiatalokkal az ihletett Ige csodálatos igazságait, és megerősítse hitüket Isten szavában. Ez a nevelés nélkülözhetetlen a földi és az eljövendő élet szempontjából egyaránt. Ne gondoljuk, hogy ez megakadályozza a különféle tudományok tanulmányozását, vagy a nevelést alacsonyabb szintre szállítja le. Isten ismeretének nagysága felmérhetetlen. Semminek sincs olyan megelevenítő és nemesbítő hatása, mint az örök életünkre vonatkozó magasztos tárgyak tanulmányozásának. A fiatalok igyekezzenek megérteni az Istentől kapott tanításokat, így értelmük fejlődik és megerősödik az Ige tanulmányozása közben. Akik cselekszik az Igét, azok figyelme a magasabb rendű gondolatokra irányul, és Isten az ismeretek elenyészhetetlen gazdagságát nyújtja számukra.

Egyedül Isten Igéjében találhatjuk meg a teremtés hiteles leírását, s itt olvashatjuk emberiségünk történelmét emberi előítélettől vagy büszkeségtől mentesen. Az Igében találkozhatunk az ősatyákkal és a prófétákkal, s hallhatjuk az Örökkévaló szavait. Itt szemlélhetjük a mennyei Felséget, amint megalázta magát, hogy helyettesünk és kezesünk legyen, megküzdjön a sötétség hatalmaival, és kivívja értünk a győzelmet. Mindezek tiszteletteljes tanulmányozása meglágyítja, megtisztítja és megnemesíti szívünket, s új erővel és élettel tölti be lelkünket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése