2016. november 13., vasárnap

MAI IGE - Bob Gass írásaiból-Mozdulj együtt Istennel!

„…Isten Lelke lebegett…” (1Móz 1:2) A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.



Krisztus tanítványai otthagyták mindenüket, hogy kövessenek valakit, akit alig tudtak megérteni. Olyan Messiásról álmodtak, aki földi királyságot fog létrehozni és megdönti Róma uralmát, így a keresztre feszítés sokkolóan hatott rájuk. Ugyanígy a feltámadás is, mert mostantól olyan üzenetet kellett hirdetniük, ami az életükbe is kerülhetett. Néha azt sem tudták, mit gondoljanak Jézusról:

„Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak” (Mt 14:26).

Amikor nem sokkal feltámadása után együtt reggelizett velük a parton,

„senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő” (Jn 21:12).

Ha Istennel akarsz járni, készülj fel arra, hogy a hitednek át kell lépnie eddigi határait.

Az első dolog, amit Istenről olvasunk a Szentírásban, az, hogy mozgott (lebegett). Ha azt tervezed, hogy ebben az évben vele együtt akarsz mozdulni, le kell győznöd két dolgot. Először is az önelégültséget. Tudósok végeztek egy olyan kísérletet, amelyben egy amőbát teljesen stresszmentes környezetben helyeztek el. A körülmények ideálisak voltak, nem kellett semmihez sem alkalmazkodnia. Mégis elpusztult.

Miért? Mert a változásra és a kihívásokra éppúgy szükség van, mint az élelemre és a vízre. A rosszul értelmezett elégedettség megölhet. Másodszor: kerülnöd kell a panaszkodást. Izráelnek negyven évig kellett rónia köreit a pusztában, mert nem ismerték el Isten jóságát:

„Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Kor 10:11 Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett. Károli).

Két gyerek ült le az asztalhoz enni. Az egyik kinyitotta az uzsonnás dobozát, és nyafogni kezdett:
„Már megint sonkás szendvics? Már negyedik napja ugyanez van. Elegem van a sonkás szendvicsekből!”

A barátja így szólt:
„Fogadjunk, hogy ha szólsz anyukádnak, hogy nem szereted a sonkás szendvicset, akkor készít neked valami mást.”

„Még hogy az anyám?” – válaszolt az előbbi gyerek – „Majd csinálok én magamnak uzsonnát.”

Hahó! Van valami problémád, ami miatt panaszkodsz?

Oldd meg! Szánd rá magad arra, hogy együtt mozdulj Istennel!

Jóel 2,23-32; Csel 2,1-21

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése