2016. november 9., szerda

Napi Ige, Napi Gondolatok

Napi Ige:

Amikor imádságban kértek valamit, higgyétek, hogy az már a tiétek, és akkor valóban meg is fogjátok kapni! (Márk11,24)



Napi Gondolat:

Máté 8:1-3
Miután Jézus lejött a hegyről, nagy sokaság követte. Ekkor odalépett hozzá egy leprás férfi, leborult előtte és ezt mondta:"Uram ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem!" Akkor Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette. és így válaszolt:"Igen, Akarom! Gyógyulj meg!" Ekkor a férfiról azonnal elltünk a lepra.

Az emberiség 6000 éves történetében pusztán egy ember volt aki korlátlan hatalommal és erővel rendelkezett, és aki számára semmi sem volt LEHETETLEN, ez maga a Názáreti Jézus Krisztus.
Csak neki volt hatalma és ereje minden betegségen és minden nyavalyán és azt is világosan elmondja az Ige hogy miért.

Ap.Csel. 10. 38. A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele.
A fenti Igerész alapján arra is fény derül hogy abszolút minden betegség az ördög műve, és NEM Istené!
Ha a betegségek Istentől lennének, akkor Jézus földi szolgálata alatt semmi mást nem tett mint rombolta Isten munkáját.

Jézusnak egyáltalán nem kellett volna megérintenie a leprást hiszen pl. a vak meggyógyulásánál hozzá sem ért a beteghez, mégis Jézus megérintette a leprást ezáltal is bizonyságot tett, hogy annak akiben Isten Szelleme él LEHETETLEN bármilyen ragályos betegségtől megfertőztetnie, és egyben LEHETSÉGES, a legrettenetesebb betegségből is a gyógyulás.

A gyógyulás a te örökséged is!
Jézus ma is gyógyít, megáld, megszabadít!

Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése