2017. január 20., péntek

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Aki győz


"Aki győz, annak megadom, hogy egyék az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van"

(Jel 2,7)
Senki sem futhat el a csatából, senki nem tagadhatja meg, hogy részt vegyen a szent harcban. Küzdenünk kell, ha győzni akarunk. Hadakoznunk kell, míg minden ellenséget le nem győztünk, mert különben ez az ígéret nem lehet a miénk, hiszen csak azoknak szól, akik "győznek". Győznünk kell a világ hamis prófétái és mindama gonosz felett, amely tanításukat kíséri. Győznünk kell tulajdon szívünk lagymatagsága fölött, amely olyan könnyen elhagyja az "első szeretetet"! Olvassuk el a Jelenések könyvéből az efézusi gyülekezetnek írt egész levelet (Jel 2, 1-7).

Ha Isten kegyelméből győzünk, amint győzni is fogunk, ha győzedelmes Királyunkat híven követjük, akkor Isten bebocsát minket paradicsomának közepébe. Bátran elmehetünk majd a lángoló pallossal őrködő Kérub mellett, és eljuthatunk ahhoz a fához, amelyről ha eszik az ember, örök élete lesz. Így megmenekülünk az örök haláltól, amely a bűn zsoldja. Elnyerjük az örök életet, amely az ártatlanság pecsétje, az Istennek odaszentelt élet jutalma.

Jöjj szívem, bátorodj fel! Ha menekülsz a harc elől, elveszted az új és örök paradicsom örömét; de ha küzdesz a győzelemig, Istennel jársz a paradicsomban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése