2017. január 21., szombat

Kenneth E. Hagin : Minden!

…Ugyanis minden a tiétek […] Ti pedig a Krisztusé, Krisztus pedig Istené.
— 1KORINTHUS 3,21. 23.



Az ember nem gondolná, hogy a korinthusiak bármit is kaphattak volna Istentől; olyan testiek voltak. Pál azzal kezdte ezt a fejezetet, hogy közölte velük, mennyire testiek, mégis hozzátette: „…minden a tiétek.”


Amikor beleszülettél Isten családjába, tiéd lett a jog és a kiváltság: használhatod Jézus nevét. Mindaz, amit Jézus megvásárolt és mindaz, aminek kifizette az árát, természetszerűen a tiéd lett. De rajtad múlik, hogy használd, ami a tiéd. Gondoljunk csak a tékozló fiú történetére. Ha a tékozló fiú a bűnöst vagy a visszaesőt jelképezi, az apa pedig Istent, akkor az idősebb testvér olyan keresztényt, aki nem tévelyedett el. Amikor a nagyobbik fiú hazajött a mezőről, zene és tánc kiszűrődő hangjait hallotta. Az egyik szolga adta tudtára:

„A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot.” Az idősebb testvér erre nagyon megharagudott, és nem volt hajlandó bemenni együtt ünnepelni velük. Így atyja ment ki hozzá és kérlelte. „Nem, nem megyek be — mondta az idősebb testvér. — Ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked. Én sohasem hagytalak el. Nem költöttem el a pénzedet. És te sohasem rendeztél ilyen lakomát nekem.” „Fiam…—mondta az atya—mindenem a tiéd!” (Luk. 15,31) Istennél megvan az, amire szükséged van. Ha megvan, akkor az a tiéd. De neked kell birtokba venned.

Megvallás: Minden az enyém. Én a Krisztusé vagyok, Krisztus pedig Istené. Jézus neve az enyém, használhatom ezt a nevet, és fogom is használni. Minden, ami az Atyáé, az enyém is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése