2017. április 6., csütörtök

Csendes percek Istennel: 7 napos "Kétség diéta" 4. napja

„Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok házimunka. Egyszer csak előállott és így szólt: Uram, nincs gondod rá, hogy a testvérem teljesen magamra hagyott a szolgálatban? Szólj neki, segítsen nekem.” -(Lukács 10:40)

Amikor úgy érzed, összecsapnak fejed felett a hullámok, szerinted Isten törődik mindazzal, ami veled történik? Például, hogy mennyire akarsz gondoskodni a családodról, kifizetni a számlákat, időt szakítani Biblia-tanulmányozásra, a házasságra és a szolgálatra, amire elhívott, miközben két munkahelyen dolgozol, gondoskodsz idősödő szüleidről, ingázol a munka és gyermekeid között?

Néhány éve, nehezen találtam meg az aranyközéputat. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon Isten törődik-e velem, és mindazzal, amit teszek? Azon filóztam, miért nem gondoskodik rólam jobban, hogy 1-1 napom döccenő nélkül elteljen. Néha úgy éreztem, Ő túl sokat vár el tőlem.
Végül eljutottam arra a pontra, hogy kimerültem és kész voltam feladni mindent. Visszanézve, már látom, hogy sok mindent jól csináltam, de nem minden volt Isten akaratából. Az igazság az, hogy sokkal inkább szolgáltam Őt, mint kerestem Őt.
Végül, kifogytam az üzemanyagból. Nem volt elég energiám ahhoz, hogy minden szerepben, kapcsolatban felelősségteljesen megálljam a helyem. A hitem is elfogyott, amitől megkérdőjeleztem, képes vagyok-e rendszerezni az életem, tisztán meghallani az Urat, és átadni magam az Ő akaratának.
A lelki egyensúlyom teljesen felborult. Túl sok mindent vállaltam, és ez éjjel-nappal aggódásra adott okot. Tudtam, hogy jobban kellene Istenben bíznom. Az aggódás kimerített.

Egyik nap, Biblia olvasás közben, feltűnt Márta aggódása mennyire kimerültté tette őt is, és arra gondolt, vajon Jézust érdekli-e az, hogy a testvére otthagyta őt a sok munkával? Figyelj csak, Jézus hogy válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenért aggodalmaskodol és töröd magadat. Pedig csak egy a szükséges dolog és Mária ezt a jobb részt választotta, azt, amelyik örökre megmarad.” (Lukács 10,41-42)
Hogyan kell a jobb részt választani? Hogyan találunk békét és bizonyosságot abban, hogy Isten törődik velünk? Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van reátok. (1Péter 5:7)
Ugyanezt mondja Pál apostol is: Semmi miatt ne aggódj, hanem inkább imádkozz. Mondd el az Úrnak, mire van szükséged, de adj hálát mindig! Ekkor fogod csak megtapasztalni a békét, amit csak Ő adhat neked. Az ő békéje fogja irányítani szíveteket, elméteket mindig Jézus Krisztusban. (Filippi 4:6-7)

Oly könnyűnek hangzik, de mégis, miért olyan nehéz? Szerintem azért, mert a sátán az ellenkezőjét sugallja. Azt mondja, hogy ne légy nyugodt, hanem aggódj minden miatt. Te mondd meg Istennek, mit tegyen. Ha nem teszi, vedd át te az irányítást. A gondok, amik emésztenek, olyanok lesznek, mint egy mérgező sav a szívedben, lerombolva az önbizalmadat.

Itt az idő, hogy inkább Isten Igéjére figyeljünk az ellenség hazugságai helyett. Ha az élet terhe a vállunkra nehezedik ezen a héten is, ezek legyenek az irányadóink:

- Hagyd abba az aggódást: nyomd meg a Pause (szünet) gombot a felemésztő gondjaidon.

- Kezdj el imádkozni: Beszélgess Istennel! Oszd meg vele, mi mindennel foglalkozol, és kérdezd meg, hogy le kell-e mondanod valamiről azért, hogy azt az időt inkább Vele töltsd. A Vele való időtöltés épp olyan fontos, mint a mások felé való szolgálat.

- Mindig adj hálát: Adj hálát mindazért, amit a múltban tett érted, és mindazért, amit a jövőben fog tenni. Ez segít mindig arra emlékezned, Ő milyen jó Isten!

Vizsgálj meg Uram, és ismerd meg aggódó szívem szándékait. Próbálj meg engem. Amikor gondok emésztenek, kérlek, emlékeztess, hogy Te mindig velem vagy, mindig fogod a jobb kezemet, és vezetsz engem tanácsaiddal. Keresni és szolgálni akarlak téged, és másokat. Segíts felállítani a helyes egyensúlyt az életemben, és letenni a terheimet eléd, mert biztosan tudom, hogy te gondoskodsz rólam. Jézus nevében, Ámen.

Olvasd el a következő Biblia verseket is:

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!
( Zsoltárok 139:23)

"De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!"
(73:23-26)



(Forrás: 7 Day Doubt Diet, Day 4, Renee Swope, used with permission)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése