2017. október 4., szerda

Köszöntünk Szent Szellem!: AKIT NEM VAKÍTOTT EL BABILON

"Végül megjelent előttem Dániel, akinek a neve az én Istenem neve után Baltazár, akiben szent, Isteni Lélek van, és elmondtam neki az álmomat." (Dániel könyve 4:5; új protestáns fordítás)

Nabukodonozor király igazat mondott. Dániel olyan férfi volt, aki drámai módon bizonyította, hogy a Szentlélek lakozott benne. Habár fogoly volt egy idegen országban, mégsem sötét, nedves tömlöcben sínylődött, hanem pompa és gazdagság vette körül a királyi palotában. Sátán néha ilyen körülmények közé is elvezet, hogy zavart okozzon gondolatvilágunkban, és gyengítse ellenállásunkat a gonoszsággal szemben. A bűnös örömök kényelmesnek, izgalmasnak és kifizetődőnek látszanak - legalább is egy darabig. Pénzünk, csinos külsőnk, intellektusunk, szellemességünk, személyiségünk népszerűvé tesz az emberek előtt, mi pedig élvezzük ezt, míg aztán el nem jön a számonkérés napja, ami feltárja, mennyire értelmetlen és üres volt az egész életünk.
Dániel nem követte el azt a hibát, hogy engedjen a luxuskörülmények csábításának. Még olyan - látszólag jelentéktelen - kérdésben is, mint a táplálkozás, hajthatatlanul ragaszkodott ahhoz, hogy tiszta maradjon, és nem dőlt be Babilon alattomos csalásainak. Dániel szilárd kitartása ihlette azt a kis dalt, amit évekkel ezelőtt gyerekeinknek tanítottunk: "Bátor légy, mint Dániel, bátor és szilárd! Istenedről vallást tégy, akkor Ő megáld!
Szerencsére az oroszlánok vermében töltött időtől eltekintve Dániel nem maradt egyedül, hanem imádkozó barátok kis csoportja vette körül. A Szentlélek arra késztette ezeket a férfiakat, hogy mielőtt kemény próbáknak néznének elébe, imaközösséget alkossanak (Dn 2:13-18). A Szentlélek így tudott köréjük védősövényt húzni gyönyörű, ám barátságtalan környezetükben. Látták Isten dicsőségét, és ez megmutatta, valójában milyen sötétek is földi körülményeik.
Bátor légy, mint Dániel! Soha ne lazíts elveiden egy vonzó személy jelenlétében vagy a csillogó környezet, egy fantasztikusnak ígérkező üzlet, egy izgalmas lehetőség, egy üdítő kikapcsolódás vagy a vad szórakozás lehetősége láttán! Légy erős a Szentlélek Istenben!

Imádság a mai napra
"Atyám, segíts mindig szem előtt tartanom azt, hogy e világ Istenei gyakran vonzónak tűnnek, de Te vagy egyedül az, aki teljesen és mindörökké megbízható maradsz!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése