Az Illés esőért való imádságát a meghallgatott ima példaképéül állítja elénk a Jakab 5,18. Először Illés testhelyzetére figyeljünk az imádkozásnál: "Leborult a földre és arcát térde közé tette".
Olyan mélyre hajolt, amilyenre csak lehetett. Nem akarunk hamis módon súlyt fektetni az imádkozásnál való testtartásra.
Ezékiás ágyban feküdt (2.Kir.20,2), Józsué a földre borult (Józs. 7,6), István térdelt (Csel.7,59), a vámszedő állva imádkozott; ez önmagában mindegy. Egy áldott imádkozó testtartásának utánzása nem teszi imánkat meghallgatottá. A Szentírás azért említi meg az imádkozók testtartását, mert ez arra is mutat, hogy az illető bensőleg hogyan érzi magát.
Az, hogy Illés ilyen mélyen a földre hajolt, azt mutatja, hogy nem vált kevéllyé a Baálon és prófétáin aratott győzelem után sem. Sokkal inkább az volt az érzése, hogy nem tud elég mélyen meghajolni. Ez az alázatos magatartása teszi imáját kedvessé Isten előtt. Ez ránk is érvényes:
Isten előtt az alázatos imádkozó kedves. Dániel imája (Dán.9,18. 23) megalázott szívből fakadt, ezért volt kedves Istennek. Ábrahám csak "por és hamu" Isten előtt (l.Móz.18,27).
Jákob ezt vallja: "Kisebb vagyok minden Te jótéteményednél és hűségednél. (l.Móz.32,11)
Dávid ezt mondja: "Micsoda vagyok én Uram Isten..., hogy engem ennyire elővittél"? (2.Sám.7,18) Hasonlítsunk ezekre az imádkozókra! Kövessük Sofóniás tanácsát: "keressétek az alázatosságot".
Bensőleg hajtsuk fejünket a földig, mint Illés, s akkor mi is megtanulunk úgy imádkozni, hogy meghallgatást találjon imánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése