2016. október 24., hétfő

Isten asztaláról-Varga László

   "Péter azonban így szólt: Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg?... Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek. Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett és meghalt."     Apostolok cselekedetei 5,3-4


Egyike az Újszövetség legkegyetlenebb történeteinek. Anániás után meghal a cinkosságot vállaló felesége is. Megdöbbentő ez a két halál. Pedig mai szemmel nézve nem is követtek el valami szörnyű bűnt. Hiszen ki ne hazudott volna már valamilyen nyereségvágyból? Talán a közösséget irányító Szentlélek elleni bűn járt ilyen következménnyel, hiszen lerombolta a bizalmat és az őszinte testvériséget? Mindenesetre komoly figyelmeztetés ez számunkra, késői utódok számára, hogy az egyház iránti kötelességeinket ne vegyük félvállról. Az első jeruzsálemi gyülekezetben akkora volt a lelkesedés, a hit ereje, a kölcsönös szeretet, hogy megvalósították a teljes vagyonközösséget. Nem volt kötelező. Az lépett be, aki akart. Eladta a vagyonát, vagy ha a közösség használatára jó volt, azt adta át az egyháznak. A pénzből pedig mindenki egyformán részesült, akár sokat, akár keveset hozott be a közösségbe. Anániás és felesége bekívánkozott, eladta a birtokát, de biztonság kedvéért az árát letagadták, és csak egy részét adták be a közösbe. Sajnos, ebben a csodálatos gyülekezetben sem sikerült ezt a közösséget sokáig fenntartani. Beleszegényedtek, meghasonlottak. Pál térítő útjain évtizedek után is gyűjtést szervezett a leszegényedett gyülekezet segélyezésére. Nem vagyunk képesek önzés nélkül élni.
Uram, bevallom, én se mernék belépni egy ilyen vagyonközösségbe. Pedig tudom, hogy amim van, neked köszönhetem, ha Te úgy döntesz, úgyis elvesztek mindent. Emberekben pedig, a legmélyebben hívőkben, még magamban se bíznék, hogy ne akarnék többet kapni a közösből, mint amennyi megillet. Arra segíts, Uram, hogy tudjam, semmi sem az enyém, és tudjak áldozni annyit, amennyit kérsz tőlem. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése