2016. november 9., szerda

Isten csodálatos kegyelme- A KRISZTUSSAL VALÓ KÖZÖSSÉG


''Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.'' (Rómabeliekhez 13:14)

Isten különféle eszközöket használ fel az emberek üdvössége érdekében. Szól hozzájuk Igéjén és igehirdetőin keresztül, Szentlelke által pedig figyelmeztető, feddő és tanító üzeneteket küld nekik. Ezeknek, az eszközöknek az a célja, hogy felvilágosítsák Isten népét, rámutassanak a bűnükre és kötelességükre, valamint a számukra elnyerhető áldásokra. Céljuk az, hogy ráébresszék őket lelki hiányosságaikra, hogy ezáltal Krisztushoz forduljanak, és rátaláljanak a szükséges kegyelemre... Az ember saját tettei által vagy elveti magától Krisztust, mert nem hajlandó ápolni lelkületét, és követni példáját, vagy személyes közösségre lép vele, hisz és engedelmeskedik a szavának, s megtagadja énjét. Mindnyájunknak személy szerint kell választanunk Krisztust, aki előbb választott minket. Az emberek, akik addig természetüknél fogva ellenségeskedtek Krisztussal, most teljes egységbe kerülhetnek vele. Ez a kapcsolat teljes ráhagyatkozáson alapul, de a büszke szívnek feltétlenül meg kell tennie ezt a lépést. Komoly önfegyelmet igénylő munka ez, azonban Krisztus sok hitvalló követője mit sem tud erről. Névleg ugyan elfogadják a Megváltót, de nem, mint szívük egyetlen uralkodóját...

Az akaratról, a szeretet vagy törekvés választott tárgyairól való lemondás olyan erőfeszítést követel meg az embertől, hogy sokan tétováznak, megtorpannak, visszafordulnak. Azonban minden igazán megtért szívnek meg kell vívnia a harcot. Küzdeni kell a külső és belső kísértések ellen. Le kell győznünk önmagunkat. Meg kell feszítenünk vágyainkat és bűnös kívánságainkat. Ekkor születik meg lelkünk egysége Krisztussal... Csak szüntelen, buzgó és lelkiismeretes igyekezettel lehet megőrizni azt. Jézus a hatalma által tartja fenn, és őrzi ezt a szent kapcsolatot, de a tehetetlen bűnösnek is lankadatlan igyekezettel kell megtennie a magáét, nehogy az ellenfél könyörtelenül eltávolítsa őt Krisztustól... A születés, jó hír, gazdagság, képesség, erény, Isten-szeretet, jótékonyság vagy bármi más... sem teremhet egységet közöttetek és Krisztus között. 
A gyülekezethez való kötődésetek mit sem ér... ha nem hisztek Krisztusban. Nem elég, ha hisszük, amit hallunk róla, benne kell hinnünk.
Teljesen a Megváltó szabadító kegyelmére kell támaszkodnunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése