2017. január 9., hétfő

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-AMI IGAZÁN SZÜKSÉGES



A mai napon olvasandó igeszakasz: Lk 10,38-42
38 Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.39 Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. 40 Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: "Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!"41 Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, 42 pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle." 



"Márta, Márta sok mindenért aggódol, és nyugtalankodol, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre."
(Lk 10,41-42a)

Márta és Mária történetéből nem szabad arra következtetnünk, hogy jobb dolog mozdulatlanul ülni, mint dolgozni. Tudunk egy gyülekezetről, ahol az emberek hajlamosak voltak arra, hogy mozdulatlanul üljenek és csak beszélgessenek Krisztus visszajöveteléről. Akkor azt a parancsot kapták, hogy lássanak neki a munkának (2Thessz 4,11) Isten gyűlöli a lustaságot.
Mégis a munka megölheti az embert. Ez akkor következik be, amikor valaki túl elfoglalt ahhoz, hogy Jézusra hallgasson. Semmi nem fontosabb, mint ismerni Jézust. Ettől függ az életünk. S Krisztus akkor lesz ismert, ha őrá figyelünk.
Azt mondják, társadalmunk olyan romlott, hogy ha valaki állásért folyamodik, fontosabb dolog ismerni egy bennfentest, mint rendelkezni az összes lehetséges képesítéssel. Nem segít az, ha tudod a megfelelő ismeretanyagot, minden attól függ, ismered-e a megfelelő embert.
Ez a megállapítás igaz, legalábbis egy vonatkozásban. Minden attól függ, hogy ismered-e Jézust. Nem az lesz a döntő, hogy mit tudsz, hanem hogy kit ismersz. Ezért az Ő hangjára, az Ő Igéjére, lelkére hallgatni fontosabb, mint bármi, amit említhetnél talán.
Mesterünk ismeri szükségeinket, tudja azt, hogy ennünk kell, hogy ki kell fizetnünk a számláinkat, hogy van olyan munkánk, amivel egyszerűen meg kell birkóznunk. Mégis lehet, jó oka van Krisztusnak, hogy ránk nézzen és ugyanazzal a gondoskodó szeretettel mondja, ahogy egykor egy asszonynak szólt: Márta, Márta, egy dologra van szükség. Csak egyetlen dolog az, ami igazán szükséges.
Nem minden szükséges, amit mi annak tartunk. Az élet művészete nagy mértékben az, hogy a legfontosabb dolgokat tegyük a legelső helyre. Ha csakugyan elhisszük Krisztusnak, hogy egy a szükséges dolog, az élet máris sokkal egyszerűbb lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése