2017. január 12., csütörtök

Andrew Wommack: Isten igazságai

HOGYAN VISZONYUL ISTEN AZ EMBERHEZ?

A legtöbben azt hiszik, hogy ki kell érdemelniük az Úr szeretetét, kegyelmét. De Isten nem azért szeretet téged, mert te méltó lettél erre, hanem azért szeret, mert Ő maga a szeretet. Az Isten hozzád való viszonya soha nem változik meg. Isten nem fog jobban szeretni, mert szent életet élsz, és ha nem élsz eléggé szent életet, akkor sem fog kevésbé szeretni. Isten szeretete az Ő kegyelméből fakad és az nem a mi jóságunk vagy érdemeink függvénye.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fontos, hogy miképpen cselekszünk. Amiképpen cselekszel, az hatással van rád, Istenhez való viszonyodra.

MI VÁLASZTJA EL AZ EMBERT A SZERETŐ ISTENTŐL?

Az egyetlen bűn, amiért megítéli az embereket a Szent Szellem, hogyha nem hisznek Jézus Krisztusban! János 16:9. „A bűn az, hogy nem hisznek énbennem;”

Az egyetlen bűn, ami az embert a pokolra, az örök kárhozatra juttatja, ha elutasítja Jézus Krisztust, mint Megváltót.
ISTENNEL VALÓ FÜGGŐSÉGI KAPCSOLAT HELYREÁLLÍTÁSA

A megváltás már 2000 évvel ezelőtt megtörtént. Jézus már akkor keresztre vitte az összes bűnödet, amikor még meg sem születtél. Már akkor, ott a Golgotán megbocsáttattak a vétkeid. I. János 2:2. „mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.”
TE ELFOGADTAD ŐT?

Ha Te Jézust már elfogadtad és befogadtad személyes megváltódnak az életedbe, ha elfogadtad Őt, mint személyes Uradat, akkor az összes többi bűnöd is megbocsáttatott. Ha Jézust Uraddá tetted, akkor az Atya – Jézuson keresztül – úgy tekint rád, mint Jézusra! Teljesnek, tisztának lát téged!

Az emberek azonban belenéznek a tükörbe és azt mondják, hogy lát az Isten engem tökéletesnek, hiszen rengeteg problémát látok saját magamban. Nem vagyok olyan amilyennek lennem kéne.

„de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” I. Sám. 16:7. 
Vagyis Isten a Te újjászületett szellemedre tekint.

„Az Isten Szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk.” János 4:24. Ha igazából Istennel valós kapcsolatot akarsz kialakítani, akkor ezt a kapcsolatot arra kell alapoznod, hogy ki vagy valójában a szellemben és nem arra, hogy milyenek a külsődleges cselekedeteid, és nem is arra, hogy miképpen gondolkozol.

MI TÖRTÉNIK AKKOR, AMIKOR JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL ÚJJÁSZÜLETSZ?

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” II. Kor. 5:17. Amikor újjászületsz a szellemed születik újjá, és nem a fizikai tested. A szellemünk az, ami teljesen megváltozott.

Ef.1:13. azt mondja, hogy a Szent Szellem által lepecsételtettél azután, ahogy hívővé lettél. 
„Őbenne pedig titeket is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel.”

A Te szellemed szinte egy vákuum fóliába lett csomagolva. Semmi tisztátalanság nem tud hozzá férkőzni a te lepecsételt szellemedhez, mert az le lett pecsételve a Szent Szellem által. És ez a tökéletesség örökké tart!

HONNAN TUDOD, AZT, HOGY MILYEN A SZELLEMED VALÓJÁBAN?

Jézus beszél erről: János 6:63. „azok a szavak, amelyeket én szólok nektek azok szellem és élet.” 
A biblia tökéletes lenyomata annak, hogy melyek a szellemi igazságok. Jakab egy lelki tükörhöz hasonlítja a bibliát. Amikor az igét olvassuk az olyan minthogyha egy szellemei tükörbe néznénk bele.

A biblia mondja, az Efézus levél 3: alapján, hogy mindenféle szellemi áldással meg vagyunk áldva. Ezekre alapozva azt mondhatom, hogy „áldott vagyok”, „megvagyok gyógyulva”, „Isten szeret engem”, …. és Isten úgy tekint rám, mint ahogy Jézusra, tisztának és szentnek lát. Ha valóban hinnétek ezt, akkor olyan, mint depresszió nem érne a közeletekbe. Akkor lehetetlen lenne depresszióba esni, ha értenétek, hogy miként tekint az Úr rátok! De mi abban kezdünk el hinni, hogy miképpen érzünk magunkkal kapcsolatban. A szerint kéne járnotok, hogy mit láttok ebben a szellemi tükörben, amit rólatok ír az ige. Magad elé kell venni az ige tükrét, hogy megtudd, hogy mit mond rólad.

Az ige azt mondja „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” Zsid. 10:14. Vagyis megszenteltettél Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer és mindenkorra. 
andreÉs Amikor megszenteltettél tökéletessé is lettél téve. A te szellemed az, ami tökéletessé lett.

Az elméd és a fizikai tested nem tökéletes még.

De hogyha odaszánod a testedet az ördögnek a bűn által, a bűnbeesésen keresztül, bejárást engedsz az ördögnek a testedbe a bűn által. Megnyitod magadat a betegségeknek, megnyitod magadat a problémáknak. Megnyitod az elmédet a depresszió számára és a nem bátorító, hanem a visszahúzó gondolatoknak.

A kulcs a keresztény élethez az, hogy megtanuljuk, hogyan és miképpen élhetünk a szellemben és nem a testben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése