2017. január 10., kedd

KENNETH COPELAND- A szeretet szövetsége!

,,Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az egyszülött Fiát adta. ,,– János 3: 16.


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy adott… és adott… és adott.

Ezt az üzenetet közvetíti nekünk a Biblia az elejétől a végéig. Elég egyszerűen hangzik. Mégis kevesen értik igazán. El tudjuk fogadni azt a gondolatot, hogy Isten erős.

Megértünk egy olyan Istent, aki azt szeretné, hogy szolgáljuk Őt. De egy Mindenható Isten, aki annyira szeret minket, hogy arra vágyik legjobban, hogy adjon nekünk? Ezt nehéz elhinni. Isten évezredeken keresztül igyekezett elültetni az emberek szívében a kijelentést a szeretetéről. Szeretetteljes ígéreteket tett az áldásról és a védelemről. De mindig ugyanazzal az akadállyal kellett szembenéznie: az emberek egyszerűen nem tudták elhinni az ígéreteket.

Ábrahám története tökéletes példa erre. Nem volt hozzászokva az adakozó Isten gondolatához. Végül is, mint holdimádó nőtt föl, és persze soha nem tűnt úgy, hogy a hold bármit is akarna tenni érte. Aztán találkozott El Shaddaijal, a mindenség legnagyobb Lényével. Az egyetlen Mindenható Istennel. És az első dolog, amit El Shaddai tenni akart az volt, hogy adjon.

Isten ígéretei úgy megdöbbentették Ábrámot, hogy nem tudta elhinni őket. „Uram, Isten,” kérdezte, „miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt?” (1 Mózes 15: 8) És Isten mit válaszolt erre? Vérszövetséget kötött vele. Ez a szövetség örökre választ adott Ábrám minden létező kérdésére Isten szeretetével és hűségével kapcsolatban. Miután a vér kiontatott, Ábrám tudta, hogy Isten komolyan gondolja, amit mondott.

Isten ugyanezt tette érted is. Vérszövetséget kötött veled. És a saját Fiát áldozta fel ezért. Jézus megtört teste és kiontott vére örökké bizonyítja Isten szeretetét irántad. Az úrvacsora révén pedig arra késztet téged, hogy újra és újra megemlékezz erről azért, hogy ha az ígéretébe vetett hited meginogna, „erős vigasztalásod legyen”. (Zsidó 6: 18) Szerezz kijelentést Isten irántad való szeretetéről a szövetségről való elmélkedéssel. Vedd a kenyeret és a poharat. Menj az Úr elé, vegyél úrvacsorát, és elmélkedj Jézus testéről és véréről, mint ami által a Mindenható Isten családjának tagja lettél. Többé nem lesz kérdés, hogy Isten szeret-e téged. És ha egyszer elhiszed az Ő szeretetét, soha többé nem kételkedsz az ígéreteiben.

Igei olvasmány: 1Mózes 15

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése