2017. január 7., szombat

Miért kellett Jézusnak meghalnia értünk?

Miért nem volt lehetséges véráldozat nélkül?



Jézusnak azért kellett meghalnia az emberiségért, mert Ő volt az egyetlen ember a Biblia szerint, aki mentes volt a bűntől, ezért alkalmassá vált arra, hogy az egész emberiséget képviselje Isten előtt, vagyis bűneinket Isten ráhelyezhesse. Ha Jézus bűnös lett volna, akkor nem a mi, hanem a saját bűneiért halt volna meg.
A bűnért való halálra azért volt szükség, mert Ádámnak Isten azt mondta: ha vétkezel, bizonnyal meghalsz. Aki meghal, betöltötte a bűnei következményeit. Nagyon fontos igazság, hogy az áldozat ne maradjon a halál uralma alatt: vagyis a halált és annak következményeit fölszámolja önmaga számára, hogy ezáltal az emberiség számára egy új alternatívát hozzon.
Jézus ezeknek az alapkövetelményeknek teljes mértékben megfelelt. Isten kétségkívül megtehette volna, hogy áldozat nélkül, erővel fölszámolja a bűnt, de akkor nem áradt volna ki a kegyelem, csak az igazságszolgáltatás, ennek pedig az lett volna az eredménye, hogy az egész emberiség a gonosz angyalok, bukott szellemi lények sorsára jutott volna, nem részesülhettek volna a kegyelemből. Emiatt kellett az engesztelő áldozatnak megfelelnie a bűn és büntetés törvényének, valamint Istennek megadnia azt az engesztelést, amelynek következtében az emberiség bűnére kiönti a haragját.
A názáreti Jézus Krisztusban ez az igazságszolgáltatás megtörtént, az én büntetésemet hordozta, és ha én azonosulok ezzel, akkor azonosulok a föltámadásával is, ezzel pedig Isten a názáreti Jézus Krisztus érdemei miatt elfogadja, hogy én már bűnhődtem a bűneim miatt, és mentesít a kárhoztató ítélet alól. Csak Jézus vére az, amely nemcsak az igazságszolgáltatás tényét bizonyítja, hanem életet is közvetít az emberek számára, és lehetővé teszi, hogy az ember megbéküljön Istennel, ezáltal Isten javai és áldásai kiáradjanak a szellemére, lelkére...

A Szentháromság nem három Istent jelent, hanem egy és ugyanazon természetnek a három létformáját, három személyben való kinyilatkoztatását jelenti.
Jézus Krisztus szerezte meg az engesztelő áldozatával a bűnbocsánatot, amely az Istennel való közösség felvételének és az abban való megmaradásnak a feltétele. Négyezer éven keresztül az istenkeresés alapproblémája az volt, hogy a bűnbeesés által Isten igazságát megsértő emberiség nem tudta megszerezni a bűnei bocsánatát, mert azt kizárólag tökéletes, Isten számára elfogadható áldozattal lehetett. Ezért már az Ószövetségben is az engesztelő áldozat volt az istenkeresés alapja, bár az csupán jelképes tartalommal és értékkel rendelkezett.
Az Újszövetség azért jó hír, mert Jézus vére megszerezte az emberek számára a bűnbocsánatot. Azt, hogy Isten elfogadta az Ő áldozatát a föltámadása, valamint a Szent Szellem eljövetele igazolja. Így a bűnbocsánatadásban az Atya is benne van, de a Szent Szellem is, aki a Krisztus által megszerzett áldásokat közvetíti.
Ámen!    Hallelujah!

Németh Sándor-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése