2017. január 15., vasárnap

Napi áhítat- Jézus erősebb a Sátánnál

Hét témája: Márk evangéliuma

Olvasmány: Mk 3,22–30     
                
„Sötétben minden tehén fekete.” Ha különbséget akarsz tenni, szükséges a fény!
„Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket. Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország; és ha egy háznép hasonlik meg önmagával, az a háznép sem maradhat meg. Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van. Viszont senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el tudná rabolni annak javait, hacsak előbb meg nem kötözi azt az erős embert; akkor kirabolhatja a házát” „Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.” Azt terjesztették ugyanis, hogy tisztátalan lélek van benne.”

Magyarázat

A názáreti Jézus rohamosan terjedő hírneve irritálni kezdi a Jeruzsálem-központú vallási vezetést, így többször is küldöttség érkezik onnan jelenségének közelebbről való tanulmányozására, sőt, leginkább személyének sarokba szorítására.
Itt kiemelten az ördögűzési csodák intellektuális megközelítésével próbálkoznak, de logikájuk csak felszínesen tűnik észszerűnek. Jézus hamar fordít az érvelésen: Létezhetetlen, hogy a felülkerekedő egyén ne legyen erősebb a lefegyverzettnél! Megváltónk tehát fölötte áll az ördögnek! Milyen megnyugtató, bátorító üzenet! A háború végeredménye borítékolt! Időközi csatákat azonban még veszthetünk. Ezért résen kell lennünk és mindvégig ki kell tartanunk (vö. Mt 24,13)!
Lelkünk ellenségének kísértései két nagy kategóriába sorolhatók: saját ténykedését krisztusi köntösbe bújtatva legalizálni akarja azt a szemünkben, vagy ellenkezőleg: Megváltónk munkáját igyekszik valahogyan sátániként feltüntetni. Célja egy: megtévesztve minket eltávolítani Urunktól.
Hogyan tudja tehát megkülönböztetni a halandó az Úr és a gonosz működését?… Istentől az származik, ami jónak és üdvösnek – nemcsak tűnik(!), hanem annak is – bizonyul (vö. Jak 1,17)! 
Ne hagyjuk magunkat félrevezetni!

Imaáhítat:
Könyörögjünk, hogy az Úr Jézus példáját és tanítását
követhessük az imádkozásban is! (Lk 11,1)
(Várady Endre)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése