2017. február 6., hétfő

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-EMBEREKHEZ VISZONYÍTVA


A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Móz 13,5-13
De Lótnak is, aki Abrámmal ment, voltak juhai, marhái és sátrai, és az a föld nem bírta eltartani őket, hogy együtt lakjanak. Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt. Össze is vesztek Abrám jószágának a pásztorai Lót jószágának a pásztoraival. Akkor még a kánaániak és a perizziek is ott laktak azon a földön.Azért Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk! Hát nincs előtted az egész ország? Válj el tőlem! Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek. 10 Ekkor Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította az ÚR Sodomát és Gomorát, egészen Cóarig olyan volt az, mint az ÚR kertje, mint Egyiptom földje.11 Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé. Így váltak el egymástól. 12 Abrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a Jordán környékén levő városokban telepedett le, és egészen Sodomáig sátorozott. 13 A sodomai férfiak pedig igen romlottak és vétkesek voltak az ÚR előtt. 



"Ekkor Lót körülnézett és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld ... olyan volt az, mint az Úr kertje... Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának ... és egészen Sodomáig sátorozott."
(1Móz 13,10-12)

Nagy befolyással vannak ránk azok, akik ifjú korukban tanítottak minket. Még most is hallom egyik tanítónőmet, amint mondja: "Ábrám idős volt, Lót meg fiatal. Lótnak kellett volna kérnie Ábrámot, hogy előbb ő válasszon. De Lót kapzsi volt, Ábrám pedig szerény." Így tanított meg bennünket arra, hogy ne mi vegyünk ki először süteményt a tálcáról. Lehet, hogy kedves dolog volt ez tőle, nekünk meg hasznos, de az így elmondott történet nem ütötte meg a bibliai színvonalat. Mi mindig emberekhez viszonyítjuk az embereket. Ez az egyetlen mérce, amit ismerünk, önző vagy nemes lelkű, gazdag vagy szegény. Csakhogy ezt a játékot bármelyik moralista (erkölcscsősz) játszhatja. A Biblia az embert mindig az elsődleges, ti. az Istenhez való viszonya szempontjából nézi. Tetteinket és döntéseinket ama félelmetesen lenyűgöző háttérhez, Istenhez kell mérnünk. Ha valaki megtudott már valamit a bibliai mércéről, egyre kevésbé meri használni a sajátját. Lótnak alapjában véve nincs rossz neve a Bibliában. Az "igaz" nevet kapta, aki lelkileg gyötrődött Sodoma bűneinek láttán (2Pt 2,7-8). De ebben a számára döntő órában Lót nem élt Istennel. A Jordán völgye iránti vágya minden más megfontolásnál hatalmasabbnak bizonyult. Más emberekhez viszonyítva Lót egészen helyesen cselekedett. Ilyen alkalom az életben csak egyszer kínálkozik. Vannak emberek, akiknek ezt illetően megvan a saját filozófiájuk. Azt mondják, hogy az alkalom csak egyszer kopogtat az ajtón, és ha megragadod a pillanat kínálta lehetőséget, mindenki egyetért veled, hogy helyesen cselekedtél. Így jutott el oly sok ember oda, ahol most vannak. Szemüket elvakította a "Jordán völgye" vagy valamelyik másik ingatlan. Most csak imádkozni tudunk Istenhez, hogy ne hagyja őket aludni éjjel, hogy hánykolódjanak, forgolódjanak és felszedjék a sátorfájukat, mielőtt Sodoma elkezd égni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése