2017. február 6., hétfő

Varga László: Isten asztaláról

   "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem...? Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged."

     János 21,17

Péter tudja, hogy tagadása után számonkérés következik. Szörnyű lehetett az a feszültség, amiben a feltámadás után hetekig élt. Már többször találkozott a feltámadott Jézussal, aki a többiekkel, sőt Tamással, a kételkedővel is beszélt. Péter egyre várta a számonkérést, de Jézus még csak rá se nézett. Készen állt bűnbánattal, mentegetőzéssel, könyörgéssel - még arra se kapott alkalmat, hogy elmondhassa. S akkor egyszerre, hivatalos nevén szólítva, mint a bíróság előtt, váratlanul, háromszor egymásután neki szegezi Jézus a kérdést: "Szeretsz te engem?" És Péter megérti, valóban csak ez a fontos. Minden egyéb megbocsátható, elfelejthető, ha ez igaz, ha pedig nem, akkor a többi sem ér semmit. Bizonyítani kellene, de mivel? Azzal, hogy kitartott mellette? Júdás is kitartott, amíg haszonra volt kilátás. Azzal, hogy nagy hangon tett nagy ígéreteket? Hogyne, amíg meg nem szorongatták. Egyetlen tanú van, aki bizonyíthat: "Uram, te tudod, hogy valóban szeretlek!" - Így kérdez Krisztus téged is. Sok bűn, tagadás, gyávaság, félreállás után mit tudsz erre felelni?
Megváltóm, életemnek talán a legsötétebb napjai azok, amikor vagy én nem tudok imádkozni, vagy világosan érzem, hogy nem felelsz imádságomra. Tudom, nem Te változol. A Te szereteted olyankor is sugárzik felém. Én vagyok az oka, hogy nem tudom felfogni azt, én hagytalak el, ha csak egy napra, egy elmulasztott bizonyságtételre is, én tettem valamit, ami elválaszt tőled, én voltam hűtlen hozzád. Nem hiszem, hogy megtagadtalak volna, biztos, hogy nem akartalak megtagadni. De az is biztos, hogy nem voltam méltó arra, hogy szóba állj velem. Uram, kérlek, olyankor is szeress. Olyankor is áraszd rám Szentlelked erejét, hogy képes legyek újra hozzád találni. Téríts vissza magadhoz! Tégy képessé az igazi imádságra, fogadj magadhoz, mert én mégis, mindenek ellenére szeretlek Téged. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése