2017. február 6., hétfő

Reggeli dicséret-Az erő és béke forrása

Az Úr ad erőt népének, az Úr megáldja népét békességgel. -Zsoltár 29,11 


Előbb-utóbb mindannyian elfáradunk, néha belefáradunk az életbe. Szükségünk van feltöltődésre, megújulásra. Hol találjuk meg ennek forrását? Szórakozásban, bulizásban? A hétköznapok egyhangúságát kétségkívül megtörhetjük így, de többnyire fáradtabbak vagyunk, mint előtte, s gyakran szenvedélyek fogságában találjuk magunkat rövid időn belül… 
El kell döntenünk tehát, hogy csupán kikapcsolódást vagy ennél többet: felüdülést keresünk-e?


A 29. Zsoltár 11. verse úgy mutatja be Istent, mint aki az erő forrása lesz népe számára: „Az Úr ad (majd) erőt népének”. Ha az egész zsoltárt elolvassuk, azt is megérthetjük, hogyan: a Szava által. Isten szava teremtő hatalom, amely felette áll a természet erőinek, uralja a vizeket, a viharokat, a tüzet, megrendíti a földet. A természet elemeinek tombolásakor átérezhetjük gyengeségünket , kiszolgáltatottságunkat. Isten azonban felette áll a természet erőinek is. Szavában megvan a hatalom ahhoz, hogy bennünket is megújítson, mind fizikailag, mind lelkileg. Ígéreteiben és vigasztalásaiban, szeretetében és kegyelmében békességre találhatunk. Szava képes átforrósítani a szívünket szeretetre, önfeláldozásra. Kinek szólnak ezek a csodálatos ígéretek?



Kinek ad erőt Isten, és kit áld meg békességgel? „Az Úr ad erőt népének, az Úr megáldja népét békességgel.” Miért csak a népét? Személyválogató vagy szűkkeblű lenne Isten? Szó sincs róla! Isten tiszteletben tartja mindenkinek a szabad választását, s nem önkényesen húzza meg a határvonalat. Mi emberek sokszor semmibe vesszük egymás lelkiismereti szabadságát, és átlépjük a határokat, Isten azonban sohasem teszi ezt! Azok életében tud szavának teremtő, megújító hatalma és szabadító ereje megnyilatkozni, akik bíznak benne (vö. Ésa. 40,30), és tisztelik őt, ahogyan a zsoltár elején erre felszólít minket: „Adjatok az Úrnak, ti fejedelmeknek fiai, adjatok az Úrnak tiszteletet és dicséretet! Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben.” Zsoltár 29,1 – 2
Legyen áldott a napod, s újuljon meg erőd és békességed!

Bejegyezte: Hiti

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése